A tulaj zsebből fizet - ha fizet
Beküldte szerk -
Megközelítően pontos szám sincs arról, hány diákot foglalkoztatnak a nyári szünidőben munkaszerződés nélkül, feketén a Balaton északi partján vagy a Velencei-tónál - tudta meg a Népszabadság az érintett megyék munkaügyi központjaiban. Tovább >>>
A feketemunka elsősorban a vendéglátóiparra jellemző: képesítés nélküli felszolgálóként, pultosként alkalmazzák egy, maximum három hónapi próbaidőre a 16 évesnél idősebb fiatalokat, akiket rendszerint zsebből fizetnek. Szakemberek becslése szerint talán tízezernél is több fiatal vállal így munkát a nyári szünidőre. A dolog kockázata, hogy a rendszeres munkaügyi ellenőrzések során lebukhatnak, és elveszíthetik munkájukat - vagy pedig a megállapodás szerinti munka végeztével nem kapják meg járandóságukat.
Dr. Szikszai Gyula, a Veszprém Megyei Munkaügyi Központ jogi osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta: az illegálisan alkalmazott fiatalok számára gyakorlatilag nincs jogorvoslati lehetőség. Vitás esetekben még azt is nehéz bebizonyítani, hogy a fiatal egyáltalán dolgozott az adott helyen; a tulajdonos vagy az üzletvezető gyakran még a napi munkajelentést sem tölteti ki vele. Ezért minimális annak az esélye, hogy egy szóbeli megegyezés alapján elvállalt munka elvégzése után a diák hozzájuthat visszatartott pénzéhez.
Van példa arra is, hogy megbecsülik a diákmunkát. Tengerdi Győző, a balatonmáriai Viktor Vendégház tulajdonosa szerint a helyi vállalkozók - akik nemcsak nyárra érkeznek a Balatonhoz, hanem hosszú távon kell megélhetést találniuk a térségben - nem engedhetik meg maguknak, hogy bármit kockáztassanak feketemunkások alkalmazásával. Elmondása szerint a Viktor Vendégház éttermében és panziójában szívesen alkalmaznak diákokat minden nyáron. Legfőbb előnyük, hogy ma már többnyire két idegen nyelvet is beszélnek, és tanulékonyak. Általában a szezon végére lehet őket betanítani egy-egy munkára, így kifejezetten előnyös, ha elégedettek, és a következő nyárra visszatérnek. A fiatalok itt fix napi bérért dolgoznak, fizetésük megegyezik a többi alkalmazottéval.
A jogász azt javasolja, hogy a diákok csak legális munkaszervező irodák segítségével, szabályos munkaszerződések alapján vállaljanak munkát a nyári szünidőben.
A legális munkát kereső diákok Veszprémben például a Fürge Diák Iskolaszövetkezet segítségével találhatnak elfoglaltságot a nyári hónapokra. G. Bodnár Csilla, az iroda veszprémi vezetője érdeklődésünkre elmondta: nyaranta általában 600-800 fiatalt szerződtetnek, többnyire betanított munkákra. Felszolgálókat, pultosokat nem keresnek náluk, inkább gépsorok mellé, árufeltöltésre, csomagolásra, címkézésre, rakodásra, apróbb alkalmi munkákra kínálnak pénzkereseti lehetőséget diákoknak a nagyobb vállalkozások. Kisebb cégekkel csak ritkán kerülnek üzleti kapcsolatba. A megyén belül Tapolcától Ajkáig, Pápától Zircig tudnak elhelyezni diákokat. Az átlagkereset az óránként 305 forintos minimálbértől (ami azt jelenti, hogy havonta 53 ezer forint kerül a borítékba) a nagyobb szakértelmet, például nyelvtudást igénylő feladatok esetében az 500-600 forintos órabérig terjed. Ez utóbbi havonta akár százezer forintos jövedelmet is jelenthet, ha valaki végig tudja dolgozni a hónapot. Az átlagkereset havonta 60 ezer és 80 ezer forint között mozog.
A Fürge Diák Iskolaszövetkezet tapasztalatai szerint a nyári hónapokban inkább középiskolások keresnek munkát, a főiskolások vagy egyetemisták többnyire tanév közben kutatnak pénzforrás után. A szövetkezetnek pillanatnyilag 5500 tagja van, tagnak számít mindenki, aki valaha szerződést kötött a Fürge Diákkal.
Micheller Gyuláné, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ gárdonyi kirendeltségének vezetője szerint a Velencei-tó körül az idei tanév befejezése után elsősorban alkalmi munkavállalói könyvet váltottak ki a középiskolás vagy főiskolás diákok - eddig összesen negyvenhárman. A legfeljebb öt munkanapig érvényes könyvecske birtokában többnyire építkezéseken, a mezőgazdaságban vagy strandokon dolgoznak a fiatalok. Micheller Gyuláné hozzáfűzte: sok főiskolás keres náluk magasabb szakmai végzettséget, idegennyelv-tudást igénylő munkát, de évek óta nem tudják elhelyezni az ilyen érdeklődőket, mivel a cégek szakképzetlen munkaerőt keresnek a nyári hónapokra.
Takács Tibor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet székesfehérvári irodájának vezetője azt mondta: tanév közben általában 400-500 diáknak tudnak munkát szerezni néhány napra. A nyári szünetben a jelentkezők száma rendszerint a háromszorosára emelkedik. Pincéreket eddig csak két kisebb vállalkozás keresett náluk minimálbérért. A jelentkezők többsége viszont ezen a vidéken is szakmai munkát szeretne a szünidőre. Az 1500 érdeklődőből eddig 1000 diákot tudtak elhelyezni, általában betanított munkára, óránként 305-320 forint közötti fizetségért. Ha azonban magas képzettséget igénylő munkát sikerül találni, a bér ennek többszöröse is lehet. Takács Tibor megemlítette: tavaly egy német-angol nyelvű tolmácsolásért 1200 forintos órabért kapott egy főiskolás diák nyári munkán.
Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség megyei munkatársai a nyári hónapokban többször ellenőriznek annak kiderítésére, hogy mely munkavállalók alkalmaznak illegálisan, tehát szerződés nélkül diákokat. A mulasztók büntetésre számíthatnak. (népszabadság)