Kerékpárral a Balaton körül

Ötvenhárom kilométer hosszú kerékpárút épült az utóbbi években a Balaton északi partján. Beleszámítva az alsóbbrendű utakat is, amelyeket a bringásoknak kijelöltek, összesen száz kilométer hosszan lehet tekerni a drótszamáron a tóparton.

Veszprém megyében ma már végig lehet tekerni a Balaton mellett - ideértendőek a hegyoldalakban vezető utak is -, kivétel ez alól a Balatonrendes és Ábrahámhegy közötti szakasz. A beruházás megkezdését elsősorban az akadályozza, hogy itt még nem sikerült befejezni a kisajátítást, még több földtulajdonossal tárgyal a közútkezelő.

Mint azt a megyei közútkezelő kht. igazgatóságán megtudtuk, az eredeti tervek szerint a kerékpárút Révfülöp után betért volna Pálkövére, de mivel ezt az ott lakók megvétózták, új nyomvonalat kellett kijelölni a 71-es út mellett. Ez az 1200 méter hosszú út újabb kisajátításokat von maga után.

Veszprém megyében a kerékpárutak építésére a kormány másfél milliárd forintot költött. Azonban változatlanul megoldatlan kérdés, hogy milyen pénzből fogják karbantartani az önkormányzatok ezeket a kiépített aszfaltcsíkokat, amelyeknek a rendben tartása nem éppen két fillér lesz. (napló)

Rovat: