Összefogás világörökségekért

A Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT), valamint a három Balaton-parti megye közgyűlései egy közös határozat alapján támogatásukról biztosítják a balatoni régió kiemelt értékeinek közös világörökséggé nyilvánítását.

A tervek szerint a BFT vezetője mellett Gyenesei István a somogyi, Kuti Csaba a veszprémi és Kiss Bódog Zoltán a zalai közgyűlések elnöke csütörtökön Keszthelyen írja alá azt a dokumentumot, amelynek értelmében az érintett négy testület a jövőben minden politikai és szakmai segítséget megad az eddigi önálló világörökségi pályázatok egyesítéséhez, valamint ezeknek a kezdeményezéseknek a közös menedzseléséhez.

Magyarországon jelenleg tíz világörökséget jegyeznek, az úgynevezett magyar várományosi listán pedig további tíz helyszín szerepel. Ez utóbbiak között a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Hévízi-tó is megtalálható.

Kolber István, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke tudósítónknak azt mondta: a Balaton körzetében található három helyszín egymáshoz kapcsoltan, sorozatnevezésként szerepel ugyan a várományosi listán, ám az érintett önkormányzatok eddig önállóan próbáltak lobbizni a saját nevezetességük érdekében, míg mostantól a négy szervezet közös támogatását is élvezhetik.

A BFT elnöke hozzátette: a felsoroltakon kívül akár további kulturális értékekkel is gyarapodhat a balatoni világörökség-lista. Így például jó eséllyel lehetne beemelni a közös pályázatba a keszthelyi Festetics-kastélyt vagy a fenékpusztai római kori villamaradványokat. Kolber István szerint a világörökségi cím elnyerése nemcsak az érintett települési önkormányzatoknak, hanem a balatoni régió egészének nyújthatna óriási előnyöket: így például további biztosítékot kaphatna a terület természeti és kulturális értékeinek megóvása és fennmaradása, a térség bekerülne a világ kiemelt turisztikai célpontjai közé, ráadásul a régió önkormányzatai nagyobb esélyekkel indulhatnának a különféle pályázatokon.

A tervek szerint hamarosan kijelölik a világörökségi pályázat irányítását magára vállaló gesztorönkormányzatot, valamint az érintett települések és szakmai szervezetek jelöltjeiből megalakítják az úgynevezett térségi világörökség-bizottságot is, amely a jelöléssel járó feladatokat intézné, s összeállítaná a pályázati dokumentációt. (népszabadság)

Rovat: