Kalapáccsal estek neki a telefonnak
Beküldte szerk -
Csaknem 60 ezer forintos kárt okozott az a két gyerek, akik egy nyilvános telefonfülke készülékét rongálták meg Pápán hétfő késő délután.
A rendőrséget a két rongálóról egy telefonáló értesítette 19 óra előtt nemsokkal, mondván, hogy a Kisfaludy utcai fülkében két gyerek kalapáccsal veri a telefont. A helyszínre érkező járőrök elől a nekik már régebbről is ismerős K. testvérek megpróbáltak elfutni (egyikük közben a kezében lévő kalapácsot is eldobta), ám az egyenruhások gyorsabbak voltak. A 12, illetve 11 éves fiúk közül az idősebbet a rendőrség - a gyulafirátóti lakásotthonból való eltűnése miatt - körözte is, így őt a rendőrök bekísérték a kapitányságra. Az apja jelenlétében meghallgatott fiú testvérére fogta a rongálást. A rendőrség az elkövetők gyermekkora miatt szünteti meg az eljárást. A keletkezett kárt legfeljebb polgári peres eljárásban hajthatja be a telefontársaság a két fiú szülein - tájékoztatott a megyei kapitányság sajtószolgálata.