Fokozottan ügyelnek a füredi kikötő rendjére
Beküldte szerk -
Egykoron a vitorlázás fellegvára, majd ismert szórakozóhely volt, ma pedig szintén közkedvelt a megújult Vitorlás étterem a balatonfüredi sétányon.
A 125 évvel ezelőtti életérzésre egy emléktábla is felhívja a figyelmet az étterembe érkezőknek utalva arra, hogy így nézett ki az épület, amelyet német munkások német stílusban építettek. A külföldi vendégek kedvelt helye ma már a vitorlás, hiszen hazájuk hangulata elevenedik fel kívül és belül, viszont az ételek és italok már a magyar sajátosságokra utalnak.
Nem volt mindig ilyen békés a kép ebben a városban, hiszen gondoljunk csak arra a bazársorra, amely a partra érkezőket fogadta. A kilencvenes évek közepén azonban végleg lebontották a palatetős butik és büfésort, hogy tovább növelhessék a zöldfelületet. A vállalkozók azonban a sétány meghosszabbításában találták meg számításukat, hiszen az önkormányzat itt értékesítette a telkeket. A szezonban már több vendéglő és butik kinyitott, de még jó néhányat be kell fejezni.
Kiss István, a Vitorlás étterem vezetője elmondta, hogy amikor ezt az épületet az első privatizációban megvásárolta, akkor a Műemlék Felügyelőség hozzájárulásával próbálta meg régi, korhű fotók és egyéb leírások alapján visszaállítani eredeti állapotába, hisz az évek hosszú során sokszor megbolygatták. Mások a bútorok kint a kerthelyiségben, de maga az épület belső és külső jellege a régi korhűt tükrözi.
- A jellegzetes német épületstílussal Németországban úton-útfélen találkozunk. Rá kell csak nézni, mert így is hívják, hogy jellegzetes német épület. Harminc éve vagyok a szakmában és megszakítás nélkül ugyanazon az egy helyen és megfigyeltem, hogy ha a németek látják a német sört az asztalon, akkor az szinte vonzza be őket az épületbe. Talán így érzik otthon magukat -vélekedik a vendéglő vezetője, aki ugyanakkor komoly feladatnak nevezi a jövőre nézve a hazai vendégkör visszaszerzését. - A szolgáltatásokat gyors ütemben kellene fejleszteni, amelyek az évek hosszú során elmaradtak. A Balatonból mindig csak kivettünk, de nem forgattunk vissza. Ez most érezteti hatását, de látom jó a hozzáállást, mert észrevették komolyabb szakemberek is, hogy itt valamit csinálni kell. A vendéget - főleg a hazait - a hasával is meg lehet fogni, de a szolgáltatások színvonalát emelni kell. (magyar rádió online)