VKIK-VEAB megállapodás
Beküldte szerk -
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága a közelmúltban együttműködési megállapodást írt alá. Fő cél a tudomány eredményeinek széleskörű gyakorlati hasznosítása, illetve kutatási igények megfogalmazása az Akadémia számára.
A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága és a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tárgyaló küldöttsége a két szervezet elnökének korábbi egyeztetése alapján áttekintette a tudományos élet és a gazdaság szereplőinek együttműködési lehetőségeit, melynek elsődleges feladata a tudományos eredmények mind szélesebb körben való megismertetése és azok gyakorlati hasznosulásának elősegítése.
E célok érdekében megegyeztek abban, hogy sajátos eszközeik széles, tudományos és gazdálkodói hátterük támogatásával közösen szerveznek tájékoztató programokat, amelyekre a VEAB biztosít a szakterületet legjobban ismerő előadókat. Az együttműködés keretében részben a már meglévő kutatási eredmények megvalósításában vesznek részt, részben igényeket fogalmaznak meg a gazdaságot érintő és érdeklő kutatási területekről.
Együttműködési szándékukról biztosították egymást hazai, illetve uniós pályázatokban való részvételben is. A szakképzésben - elsősorban a bolognai folyamat értelmében átalakításra kerülő képzési rendszer hatékonyabbá tétele érdekében - kölcsönösen keresik a képzésben résztvevő hallgatók gyakornoki foglalkoztatásának lehetőségeit. Megismertetik egymást igényeikkel és lehetőségeikkel a végzett diplomások karrier lehetőségeinek elősegítése érdekében.
Mindkét szervezet vállalta, hogy sajátos kommunikációs eszközei felhasználásával az együttműködés aktuális lépéseiről tájékoztatja tagságát. Ehhez elsősorban az elektronikus lehetőségekre, a VEAB és a kamara honlapjára támaszkodnak. (Veszprémi Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)