Átadták a térfigyelő rendszert Veszprémben
Beküldte szerk -
Péntek délután óta kamerák figyelik a belvárost a Városházától a Kossuth u 8-ig, az Óváros tér - Rákóczi u - Kossuth u - Sarolta udvar útvonalon.
Veszprém város önkormányzatának közgyűlésében először 1998-ban vetődött fel videokamerás térfigyelő rendszer létesítése a belvárosban. Ezt követően 2001-ben tárgyalta ismét a témát a testület, amelynek határozatai nyomán készült megvalósíthatósági tanulmány, döntési helyzetbe kívánta hozni mindazokat, akik valamilyen szinten érdekeltek lehetnek a rendszer kiépítésében.
A felvázolt programnak ugyan elsősorban a bűnmegelőzési szerepe a legjelentősebb, viszont végső célja: illeszkedés egy városi információs rendszerhez, amely Veszprém jövőjét segíti, mint például az "Intelligens Város", a térinformatikai program, a közlekedési koncepció, városüzemeltetés, vagy a turisztikai információ. Több alkalommal foglalkozott a térfigyelő rendszer kiépítésével a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság is, amely a Nyugalom Kft. által beterjesztett műszaki és gazdasági konstrukciót tartotta alkalmasnak elfogadásra. Az ajánlatot mind a kedvező finanszírozási, mind a rendszer későbbi üzemeltetési szempontjai miatt tartották kedvezőnek.
Kínai partnervárosunk Ningbo tavaly átadott ajándéka, egy 20 ezer dollár értékű berendezés, adott végül is esélyt arra, hogy a telepítés költségeit előteremtve, és a mindenkori üzemeltetési költségeket vállalva, megvalósulhasson a már régóta tervezett projekt.
Az Önkormányzat Közgyűlése egy múlt év őszén hozott határozatával hagyta jóvá a beruházás megvalósítását. A kivitelezés beindítása során egyértelművé vált, hogy a kínai partner által összeállított termékcsomag egy digitális és egy számítógép alapú központi rendszert tartalmaz, melyre alapozva a Városháza beltéri kamerás vagyonvédelmi rendszerének kiépítése valósult meg, amelyet 2004. január 23-án helyeztek üzembe. A 8 kamerából álló rendszer a Városháza "A" és "B" épületének bejárati részét, az "A" épület valamennyi szintjén a liftek előtti területeket, és a pénztár előtti folyosót, valamint a "B" épület alagsorának előterét figyeli.
A közterületi térfigyelő rendszer kiépítése és próbaüzeme pedig 2004. április 16-án zárult le, a műszaki átadás-átvétele megtörtént. A rendszer a Városházától a Kossuth u 8-ig, az Óváros tér - Rákóczi u - Kossuth u - Sarolta udvar közterületeit felügyeli.
Az üzemszerű működéshez az adatvédelmi biztos jóváhagyását követően a Polgármesteri Hivatal a Városi Rendőr-főkapitányság és a Nyugalom Kft. közötti háromoldalú szerződés vált szükségessé. A szerződés keretében a hivatal az üzemeltetés technikai költségeit, helységbérletét finanszírozza, a Nyugalom Kft a helységet biztosítja, a technikát üzemelteti, a rendőrség a rendszer felügyeletét, az adatkezelést látja el.
A rendszer fejlesztési lehetőségeinek egyik iránya a vezérlő központ áthelyezése a rendőrség ügyeletére. (veszport)