A történet, amit most elmesélek, nem a minap esett meg velem és egyik haverommal. Ám mindenki számára izgalmas lehet, hiszen lényegében egy túlélő kalandnak is felfogható. Bár egész másként indult, aztán valahogy mégis majdnem az lett belőle

Várpalotára indult két srác egy (ha jól emlékszem) júliusi délutánon. Veszprémben, a restiben még jól fel is tankoltak, már csak a kiszáradás veszélyének fennforgását leküzdendő. És a forintokat nem kímélendő.

Egyhangúlag szavaztuk meg tehát, hogy gyalog, kényelmesen, jó hangulatban vágunk neki az útnak, hiszen csak késő estére vártak minket palotai barátaink. Kapóra jött a vasúti sín, azon nem lehet eltévedni. Az indulással nem is volt baj, jó nagyokat ökörködve simán befutottunk a kádártai állomásra (bocsánat: megállóba), az egyes vágányra. Mert hogy nincs másik. Lehetett vagy 40 fok árnyékban, de hát kit érdekelt az? Fiatalok, egészségesek, ittasak voltunk.

Kádárta után nem sokkal meguntuk a sínen járást. Vakvágányra futottunk inkább (de ezt akkor még nem gondoltuk) amikor letértünk egy makadámútra. Azon mégis könnyebb a haladás. A menetirány szerint jobb oldalt másztunk le, ugye, az ember legyen szabályos. Mentünk, mendegéltünk, vidám nótaszóval, ha jól emlékszem, a Lenn a Dráva parton, három, és... kezdetű, a seregből jól ismert bakanótával. Balról szép lassan egy mocsaras, bozótos jött be a képbe, így esélyünk nem volt már visszamászni a sínekre. Egy darabig még követtük a póznákat, majd lassacskán azokat is szem elől vétettük. De hát egy magyar nem téved el hazai pályán, hát ne ám má', hogy aztán, na!

Jobbról sziklák tűntek fel, balról a nád és mocsár, a nagy dzsumbuj. Egyszer csak látjuk, két keresztbe fektetett, széles deszka lezárja az utat. De hát eszünk ágában se volt hátraarcot csinálni, még mit nem! Nem sokkal később jöttünk rá, hogy a deszkák valami magánterület határát jelölték. Két-három vízfolyáson több-kevesebb sikerrel átugorva és így kívülről is jól elázva találtuk magunkat szembe a lovakkal. Igen, ugyanis vagy tíz-tizenkét paci legelte békésen a zöldet egy karámban. Az egyikük (talán a vezércsődör) fejét felkapva és hátsó lábával nagyokat dobbantva ránk vetette bizalomgerjesztőnek nem mondható lófejét. Hát most mi a fene legyen? Az idő megy, lassan sötétedik, a mámor és a jókedvünk fogy. Meg a türelmünk is.

Megszavaztuk, hogy - lovas nemzet ivadékai lévén - nem hátrálunk meg, így belőve a legrövidebb utat, meg a sérót, lassan, nyugodtan, megfontoltan lépkedve, mint ha mi se történt volna, hagytuk ott a táltosokat. Na, ezt megúsztuk, a kerítésen kimásztunk. De az igazi nagy probléma még csak ezek után jött: a szemközti tanya(?) előtt három, jól megtermett juhászkutya vett észre minket. "Vigyázz, idegen, én aztán nem tréfálok!" - pózba emelkedve csaholtak ránk, egyelőre még csak figyelmeztetésül, gondolom, mert szerencsénkre egyhelyben maradtak. Jobbra át! - döntöttünk, igen ám, de jobbra meg villanypásztor van! Na, tessék! Ezt jól megcsináltuk!

Valószínű, az égiek gondoltak ránk, találtunk egy mélyedést, ahol könnyebben átbújhattunk. Legalábbis én. Haverom már akkor kellő pocakot eresztett (hiába, a jólét...), és megkínlódott rendesen. Mert fene tudja, ugye, hány Volt volt abban a madzagban?!

Mondanom se kell, a további gyaloglásról lemondtunk, és inkább a 8-as felé vettük az irányt, hogy majd stoppal folytatjuk. Igen ám, de hogy keveredünk ki a 8-asra? Hát felfedeztük életünk talán legsivatagosabb, legholdbélibb táját a Hajmáskér feletti buckákon. Nem volt épp bizalomgerjesztő, mint ahogy a felhagyott murvabánya se, a rengeteg autógumival és szeméttel. De nem adtuk fel: hegymászás, hason csúszás, ereszkedés..., hegymászás, hason csú...

A sziklák, kövek között az a bizonyos igazi nagy kő akkor gördült le, amikor megpillantottuk a benzinkutat. Hála égnek! A továbbiról aztán már nem írok, mert szerintem eddig is fárasztó volt a történetet olvasni. Hát még átélni… Turista! Ne indulj útnak a síneken Veszprém és Hajmáskér között! Ha mégis, le ne térj róla! Csak ha jön a vonat. De akkor se menj messzire! Mert biztos, ami tuti! (Vagy tuti, ami biztos?) Mindegy...