278 millió forint a régiós civileknek
Beküldte szerk -
A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma 2004. május 13-án pályázatot írt ki a régió civil szervezetei számára, melynek célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése. Az érdeklődőknek tájékoztató fórumot tartottak szerdán, a Megyeházán. Tovább >>>
A támogatásra rendelkezésre álló forrás összesen 278 millió forint, amely a jövőben Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye egyesületeinek, alapítványainak működéséhez nyújt segítséget. Pályázhatnak mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 2003. január 1. előtt nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, valamint a Közép-dunántúli régióban van a székhelyük. A támogatás a pályázó 2004. évi működési költségeihez és működéséhez kapcsolódó tárgyi eszköz beszerzéséhez nyújtott, vissza nem térítendő támogatás.
Működési költségként, illetve a civil szervezet működéséhez kapcsolódó tárgyi eszköz beszerzésként támogatható egyebek mellett az irodai gépek (számítógép, monitor, nyomtató, scanner, szoftver, másoló, írógép, telefon, faxkészülék stb.), eszközök és tartozékaik beszerzése; önkéntesek fogadásának és foglalkoztatásának költségei, valamint például a szervezet működéséhez szükséges adminisztrációs, ügyintézési és egyéb bérek és bérjellegű kifizetések, ezek járulékai, valamint ilyen tevékenységekről számlák, munkavédelmi kiadások.
A pályázat benyújtási határideje: 2004. június 15.
A pályázattal kapcsolatos további információt a Pályázati útmutató tartalmazza, ami beszerezhető Veszprémben a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságán, a Kossuth u. 10-ben, vagy elektronikus úton letölthető a www.nca.hu oldalon.