Balatoni Vitorlabontó Ünnepség
Beküldte szerk -
Politikusok, sportolók és a magyar tenger szerelmeseinek jelenlétében nyitják meg szombaton a 2004-es balatoni évadot - közölte az MTI-vel a füredi polgármesteri hivatal osztályvezetője.
Cserép László elmondta: a 2004. évi Balatoni Vitorlabontó Ünnepség a Balatonfüredi Városi Koncert Fúvószenekar koncertjével kezdődik, azt követi a vitorlás versenyzők felvonulása a Tagore sétányon, majd az ejtőernyősök ugrásával folytatódik az ünnepi esemény.
Délelőtt rajtol az Évadnyitó Matáv Nagydíj Vitorlásverseny népes mezőnye, és a Balatonfüredre látogató vendégeket szórakoztatják majd a meghívott folklóregyüttesek.
Cserép László jelezte: Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter megnyitó beszéde után felvonják a nemzeti lobogót a Nemere II. vitorláshajó árbocára és megkoszorúzzák a Balatont.
- A szervezők sétahajózásra is hívják az érdeklődőket, akik néhány kellemes órát tölthetnek a katamarán motoros hajó fedélzetén - tette hozzá az osztályvezető. (mti)