Pár évtizede még a Cserhát lakótelep falai közül járt a Szilágyiba reggelente, ahol tagja volt a néptánccsoportnak, ma pedig az ország egyik legjobb táncszínházának koreográfusa. Az általános is iskola után került Veszprémből a Budapesti Balett Intézetbe, a néptánc tagozat elvégzése után a Honvéd együttes szólistája lett, 1998-tól pedig a Közép-Európa Táncszínházzal dolgozik, aminek három éve művészeti vezetője.

A Tánc Fesztiválja az egyetlen lehetőség, hogy előadásait Veszprémben láthassuk: az idén három koreográfiája szerepel a programban.

"A kritika Horváth Csaba koreográfiáinak kapcsán gyakran beszél a mozdulatokban jelenlévő ösztönvilágról, ősiségről, archaizmusról, sőt provokációról és brutalitásról is. A róla szóló írások visszatérő eleme az erőteljes motívumok emlegetése, amelyek ismétléséből, s mozdulatsorainak szimultaneitásából és elforgatásából drámai feszültség ered. Előadásaiban a szakma felfedezi az epikus szál hiányát, s műveit olyannak tartja, mely a táncot önálló nyelvként kezeli, s nem mesék illusztrációjaként. Darabjaiban ugyan több kritikus fedez fel történetet, melyek azonban a dramaturgiában nem konkretizálhatók; valamiféle már lezajlott, s csak hatásában jelenlévő történések ezek."

Index: - A Táncszínház neve mennyire határozza meg a művészeti irányvonalat?

Horváth Csaba: - A mi munkáink attól sajátosak, hogy én csinálom a koreográfiát. Saját stílusomat építem évről évre, megyek a magam útján. Nyilván felismerhetők azok a stílusjegyek, amelyek rám jellemzőek, de jobb, ha az ilyesmiket egy külső szem állapítja meg. A Közép-Európa Táncszínház az általam meghatározott irányba halad; mindez egy alkotóművészi út, amit ezzel az együttessel próbálok járni immár hatodik éve. Mögöttem van tizenkét vagy tizenhárom előadás. Egyik jó, másik kevésbé, egyiket szeretem, másikat kevésbé. A név örökölt. Én nem közép-európai színházat akarok csinálni, hanem olyat, ami bárhol megállja a helyét, és amit mindenhol megéreznek. Annyiban azonosulok a névvel, hogy Közép-Európa nagyon különleges kulturális bázisa a világnak, de nem akarom az együttes nevét ideologizálni.

Index: - Mennyire meghatározó az, hogy szoros kapcsolatban vagy a néptánccal?

HCs: - Első előadásaimban erőteljesen érezhető volt a néptánc hatása, ami egyre inkább lekopik. Más formákban gondolkodom. S nem is a néptánc, hanem inkább a folklór érzésvilága, mélysége található meg legutóbbi előadásainkban, de ezt is nagyon szabadon használom. Az együttes sajátossága nem a folklórhoz való kötődésből ered. Például nemrég hívtam egy japán mestert. Neki nemhogy a magyar kultúrához nincs semmi köze, de az európaihoz sincs. A hatvanéves butoh mester kimondottan érdekes előadást hozott össze, s azon kívül nagyon jó volt vele dolgozni. Ő ott, a világ másik végén hasonlóan gondolkodik, mint én.

Index: - Évek óta eljöttök a Táncfesztiválra. Milyennek látod e seregszemlét?

HCs: - A veszprémi Tánc Fesztiválja törzsszereplőinek mondhatjuk magunkat, azok közé tartozunk, akik a kezdetektől fogva jelen vannak. Ez nyilván azért alakult így, mert Krámer Gyuri azt gondolja, hogy a fesztivál nívójának jót tesz, ha mi is megjelenünk a programban. Az együttesnek pedig azért jó, mert kis hazánkban a veszprémi egy roppant színvonalas kortárs táncfesztivál. Színvonalas minden szempontból, akár a technikai körülményeket nézem, akár a művészi kvalitást. Ezen kívül nekem személy szerint is fontos ez a rendezvény, mert Veszprémben születtem, tizennégy éves koromig ott éltem, és nagyon szeretek ott játszani.

Index: - Az utóbbi években több irodalmi alkotást is feldolgoztatok a Közép-Európa Táncszínházzal...

HCs: - Annak, hogy a Barbárokkal (amivel a tavalyi fesztiválon szerepeltünk), a Néróval vagy a Szindbáddal foglalkoztam, egyfelől elég prózai a magyarázata. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Tasnádi Csaba kért fel arra, hogy rendezzek előadásokat a színházzal együttműködve. Elsősorban nyíregyházi kötődésű írók műveit kerestük az előadásokhoz, így választottuk Móriczot és Krúdyt. Kosztolányinak nincs köze a városhoz; a Néró-előadást Gazsó György színész figurájára találtuk ki. Ilyen egyszerű a magyarázat, de azért ennél több is.
Érdeleknek ezek a művek, meg az, hogy irodalmat hogyan lehet táncszínházban megjeleníteni. Az alkotásban rejlő hangulatot, mélységet, atmoszférát próbálom megteremteni anélkül, hogy illusztrálnám akár a cselekményt, akár a dramaturgiát. A próza, az irodalom egészen máshogyan működik, mint a tánc. Ez az oka annak, hogy nagyon szabadon kezelem ezeket a műveket. Az előadásban az irodalmi alkotásnak valamiféle lényege van csak benne. Nincs semmilyen kötöttség a figurák karakterét vagy a dramaturgiát illetően. A Szindbádban például négy férfi táncol, és nem egy, aki körül majd megjelennek azok a nők, akikkel utazásai során kapcsolatba kerül. A Barbárokban hat ember játszik, három férfi és három nő; tehát ott sem egyezik a novella cselekményével a táncelőadás.

folyt. köv.