Maurice Maeterlinck varázslatos, erősen szimbolikus jelentéstartalmú meséjét, a Kék madárt adta elő május elsején a Kabóca Bábszínház a csatlakozási ünnepségek mámorában és az anyák napja előhangjaként, megállásra, elgondolkodásra késztetve apró és óriás közönségét egyaránt.

A történet sokszínű, fordulatos: A kisfiú és a kislány, Tyltyl és Mytyl karácsony előestéjén a szomszéd fájának csillogását csodálják az ablakon át, s a gazdagon megterített asztalt, ahol nagy a sürgés-forgás. Az ő szegényes otthonukban nem lesz karácsonyfa, eszemiszom sem, bár szüleik szeretete érezhetően körbeöleli őket. Hirtelen megjelenik Fény tündér, a Kék madarat keresi, hogy elvigye egy beteg kislánynak, aki boldog szeretne lenni. Tyltyléket is keresésre hívja. Megkezdődik a boldogságjárás, a gyermekek egy varázsgyémánt segítségével beleláthatnak a körülöttük lévő dolgok lelkébe. Eljutnak az Emlékezés, a Sötétség, az Erdő birodalmába, megismerkednek a hamis boldogságok - a gazdagság, a hiúság, a lustaság, a kapzsiság, a csalárdság - áltatásával, s végül a Jövő országán át, ahol a még meg nem született gyermekekkel is találkoznak, az idő rostáján visszahullanak a jelenbe. A Kék madarat többször majdnem sikerül elérniük, ám kiröppen kezük közül. Hazaérve megdöbbenve látják, hogy az mindig is ott volt körülöttük, de nem vették észre.

A boldogságtörténet bevezetőben említett aktualitása így remélhetőleg célba ért: "A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük egymás örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív" - ahogy Maeterlinck azt papírra vetette. (napló nyomán)