Erős gyapjaslepke-invázió a Balaton-felvidéken
Beküldte szerk -
A Balaton-felvidék teljes területén erős a gyapjaslepke-invázió, a védekezés a mezőgazdasági területek, elsősorban az erdőterületek tulajdonosainak kötelezettsége, elmulasztása akár 2 millió forint bírságot vonhat maga után - hívja fel a figyelmet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye.
A tojásokból tömegesen kelő lárvák elsősorban az erdészeti területeket károsítják, a széllel elsodródva az erdők szomszédságában levő mezőgazdasági területeket, főleg gyümölcs- és szőlőültetvényeket és a környező települések faállományát támadják. A hernyók táplálkozásukkal az idősebb fák tarrágását, a fiatal csemeték teljes pusztulását okozhatják. A védekezés, tekintettel arra, hogy a gradáció az erdőterületekről indul, döntően az erdőterületek tulajdonosainak a kötelessége. A minisztérium felhívja a figyelmet: az illetékes hatóságok a termelők saját költségére kötelező védekezést rendelhetnek el, ennek végrehajtását szigorúan és következetesen ellenőrizni fogják.
A védekezési kötelezettségüket elmulasztókkal szemben a növényvédelmi hatóság húszezer forinttól kétmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki. A hatósági feladatokat az Állami Erdészeti Szolgálat, belterületen a települési önkormányzatok jegyzői, minden más területen a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat látja el.
Elsődleges feladatuknak, a termelők értesítésének a szolgálatok eleget tettek, és a megyei növényvédelmi szolgálat a települési önkormányzatoknak is megadta a szükséges szakmai segítséget. A védekezési költségekhez az FVM 8 millió forint, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság a Balatoni Intéző Bizottság támogatásával együttesen 22 millió forint hozzájárulást biztosított.
Az intenzív mezőgazdasági területeken a termelők a védekezéseket megkezdték. Tekintettel arra, hogy a gradáció számos védett területet is érint, az illetékes szolgálatok folyamatosan egyeztetnek a természetvédelmi hatósággal. (mti)