Mérnökből lett az év rendőre
Beküldte szerk -
Műszaki főiskolai végzettség, majd rövid ideig tartó mérnökösködés után jelentkezett rendőrnek Takács Attila, aki idén Az Év Rendőre elismerést vehette át.
A 39 éves, kétgyermekes őrnagy elmondta, hogy a rendszerváltás után nem sokkal, 1992-ben jelentkezett rendőrnek. A miértre úgy felel, hogy régóta érdekelte a rendőri hivatás, elhatározásában a családja is támogatta. Takács Attila a veszprémi kapitányságon először a vizsgálatra, majd a bűnügyi osztályra került. A Rendőrtiszti Főiskola elvégézése után a bűnügyi osztály vagyon- és gazdaságvédelmi alosztályának élére nevezték ki, ahol többek között a lopások, a betörések, valamint az úgynevezett fehérgalléros bűncselekmények felderítésével foglalkoznak. (napló nyomán)