Döntenünk kell

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése népszavazást írt ki május 2-ára, vasárnapra. Egyetlen kérdésre kell válaszolnia a választópolgároknak: Egyetért-e Ön azzal, hogy a Séd Filmszínház épülete és a mellette lévő terület értékesítésével, a park egy részének beépítésével konferenciaközpont és szálloda épüljön? Az urnákat reggel 6 órakor nyitják és 19 óráig várják a szavazati joggal rendelkezőket. Tovább >>>

A népszavazással kapcsolatban sajtótájékoztatót tartott Dióssy László polgármester, Asztalos István és Hartmann Ferenc alpolgármester a közgyűlés szünetében. Ismertették, A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség városi elnöke április 24-én levelet juttatott el Dióssy László polgármesternek címezve, melyben közös sajtótájékoztató megtartását kezdeményezi április 30-án, "a kampánycsend előtti utolsó napon", melynek "témája a népszavazásra buzdító közös felhívás lenne", ezt azonban a város vezetése nem fogadta el. Indoklásukban megfogalmazták, elutasítanak minden olyan kezdeményezést, amely a város fejlesztésével kapcsolatos programok bármelyikét pártpolitikai törekvések, napi politikai zsákmányszerzés martalékává kívánja tenni. A város ügyeinek politikai fóruma Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése, az a testület, mely a Séd Filmszínház és a mellette fekvő terület hasznosításáról éppúgy, mint a városvezetés népszavazási kezdeményezéséről nagy szótöbbséggel döntött.

A tájékoztató zárásaként elhangzott, döntsenek bárhogy a veszprémi polgárok, döntésüket - egy érvényes és eredményes népszavazás döntését -, mint a veszprémiek megfellebbezhetetlen akaratát, tiszteletben fogják tartani.

Veszprém képviselő-testülete idén januárban határozott - 86 százalékos támogatottsággal - a beruházásról: egy német érdekeltségű, budapesti székhelyű kft. vállalkozna a szálloda és a konferenciaközpont felépítésére. A kivitelezőt meghívásos zárt pályázaton választotta ki az önkormányzat - mondta Asztalos István. Hozzátette: a cég 380 millió forintot fizetne a parkért, s ott az elkövetkező három évben felépítene egy 100 szobás, négycsillagos szállodát - hozzá mélygarázst -, a filmszínház épületéből pedig 500 személyes konferenciaközpontot alakítana ki.

A városi közgyűlés döntését követően a beruházás, illetőleg a park beépítése ellen tiltakozott és demonstrált a veszprémi Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület, a Fidesz helyi szervezete pedig 3383 tiltakozó aláírást gyűjtött össze. Ezt követően - a városi képviselők nagy többségének indítványára - a közgyűlés helyi népszavazás kiírásáról döntött március végén.

Rovat: