Középiskolások megmérettetése

Mazsorettek bevonulásával vette kezdetét szerdán délután a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa második országos döntője, melynek idén Veszprém megye ad otthont. Tovább >>>

A balatonfüredi Agro Hotel konferenciatermében 20 háromfős csapat állt fel a nyitóünnepségre. A város polgármestere, dr. Bóka István országgyűlési képviselő a 19 megyét és a fővárost képviselő csapatok köszöntőjében aláhúzva Balatonfüred és térsége elégedettségre okot adó közbiztonságát, annak a gondolatának adott hangot, hogy e vetélkedő is hozzásegít a nagyobb biztonsághoz útjainkon és tereinken.

Dr. Bánfi Ferenc rendőr-dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya megköszönte azt a bizalmat, amelyet az Országos Balesetmegelőzési Bizottság előlegezett a mostani vetélkedő rendezőinek. Mint mondta, a balatonfüredi és a veszprémi helyszíneken méltó házigazdák gondoskodnak a színvonalas veresenyről és programokról, s kívánta, hogy a versenyzők a döntő két napját követően ne csak biztonságosabban közlekedjenek, de ezt, mint értéket adják is át környezetüknek.

Kiss Csaba rendőr-alezredes, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság titkáraként kiemelte: a baleset-megelőzésben az eddig mostohán kezelt középiskolás korosztály számára rendezett versenyekben még látható a kísérleti jelleg, hiszen első ízben csak tavaly volt ilyen vetélkedő Szombathelyen. Megköszönve a szervezők előkészítő munkáját hangsúlyozta: a mostani megmérettetés során megoldandó nehezebb feladatok lesznek a biztosítékai annak, hogy a résztvevők színvonalas rendezvény elé néznek - tájékoztatott a megyei kapitányság sajtószolgálata.

Rovat: