Ötvös Károlyt vájtfülű, ének és zeneszerető körökben nem kell bemutatni. Győrben kezdte, Debrecenben fejezte be főiskolai tanulmányait a Csermák Antal Zeneiskola első embere. Az alföldi városban tett öt éves kitérővel tulajdonképpen feleségét kísérte el, hogy az megkezdhesse egyetemi tanulmányait. Inkább maga is idegen környezetben diplomázott. Erre mondják: költözés családi okokból. Később aztán végleg hazatértek

– Már az általánosban mindenre kapható voltam: ének, zene, szavalat, és ami még jött - válaszolja az igazgató a megkerülhetetlen kérdésre, hogy tudniillik miképpen, miért kötelezte el magát a művészi-tanári pálya mellett. - Hat évesen már zongorista-növendéke voltam Pintér Magdi néninek abban az iskolában, melyet ma vezetek. Aztán - mivel családunkban inkább az éneklésnek voltak hagyományai - gimnazistaként, 16-18 évesen magánének szakra jártam ugyanoda, pontosabban ugyanide, a Csermákba. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy érettségi után rögtön felvettek a főiskolára. Alapvetően Vojtkó Ida néninek köszönhetem, aki legenda volt a városban. Nagyon jó és lelkes tanárként ő alapozta meg énektudásomat. Ritka - különösen fiúknál-, hogy tizennyolc évesen beáll a hangja valakinek. A nagy többségé ebben a korban még változik, bár erre nincsen pontos szabály.

Az első két főiskolai évét Győrben töltötte. Hangulatos albérletben lakott, egy cselédszobában, nagy vaskályha mellett volt az ágya. Meséli, a házinéni igen szimpatikus, zeneszerető, koncertlátogató asszony volt, akinek mind az öt fia külföldön élt már akkor. Irigylésre méltó, arany élete volt. - Ideális fészek ez egy magamfajtának. S az iskola? Az énekkel soha nem volt bajom, a zeneelmélettel viszont annál inkább, hisz gimnazistaként nem volt megalapozott szolfézstudásom. Vissza is rendeltek utófelvételire, így az a nyaram kicsikét sűrűn telt. Aztán ősztől segítettek a társak és Szabó Miklós zeneelmélet tudós tanárom, hogy behozzam a lemaradást. Ne rettegjen amúgy senki, nem tanítok szolfézst, "csak" magánénekből diplomáztam.

– De azt már - ha jól tudom - nem Győrben.

- Még a Lovassyban jártam egy osztályba Vadnay Mariannal, később osztályon kívül is "jártam" vele. Ő - több mint harminc éve - Ötvös Károlyné. Már akkor az volt, mikor felvették a Debreceni Kossuth Tudományegyetemre. Hogy ne szakadjunk el egymástól, magam is követtem, s ott fejeztem be a főiskolát.

- Új környezet, új albérlet egy távoli helyen. Hogy ment?

- Könnyen, hamar megismerkedtem az évfolyamtársaimmal, a harmadikosokkal, s tanáraimmal, köztük Szerdahelyi Évával, az énektanárnőmmel. Na, meg ugye "családostól" kerültem oda és így egyszerű volt megszokni. Öt évet töltöttem a cívisváros Gulyás György igazgató által híressé tett főiskoláján, annak Kodály Kórusában. Ott kezdtem a pályámat, mint énekes, majd szólamvezető. A kórusunk maga egy intézmény volt, az országban talán a második vagy harmadik profi együttes. Szép emlékeim vannak, külföldi utazások, szóló lehetőségek.

– Mégsem Debrecenben telepedtek le...

- Feleségem megszerezte a diplomát és úgy döntöttünk, visszatérünk Veszprémbe. Jómagam a zenedében kaptam állást, akkor még a régi mozi mellett volt az iskola. Nejem eleinte tolmácskodott a Bakony Műveknél, később az egyetem angol nyelvi lektorátusára került, aminek aztán vezetője lett. Pár éve az angol tanszakon tanít.

- Ön pedig igazgat...

- Na várjunk, csak sorjában! Tehát visszajöttünk. Jó érzés volt visszacsöppenni, majd' mindenkit ismertem. A hátam mögött már ugyan tanítási gyakorlattal, de mégis fiatalon érkeztem haza. Sok-sok növendékem volt. Egy kezdő tanárnak mi lehetne nagyobb boldogság annál, mint amikor tanítványát felveszik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára… Völler Adélról van szó. Majd telt-múlt az idő, először tanulmányi igazgatóhelyettes lettem és tíz éve igazgatom a "Csermákot".

- Mennyire "csak" igazgat az igazgató?

– Hát ez nem egészen így van, hiszen mellette tanítok, amit nagyon-nagyon szeretek. Napi 3-4 órát ma is énekelek, tanítványaimmal együtt is és szólóban is. Legjobban a Schubert és a Schumann dalokat szeretem, és oratóriumokban szólózom. Sok éve már annak, de jó sztori volt. Kórusfesztiválra mentünk –még anno – az Interkoncert Jugoszláviába szervezett utat, akkor is szólóztam. Épp az Úr hangja lettem volna. Pesten felszállt a vonatra az a hölgy, aki az útleveleket rendezte, és elkezdte azokat kiosztani. Nekem egy korábbi fellépés miatt már megvolt az útlevelem, hát vártam a soromra. Siófok előtt járt a vonat, amikor elfogytak az okmányok. Mindenki megkapta, csak én nem. Kiderült, a hölgy félretette a fiókjába és - ott is maradt. Nem álltunk meg Siófokon, csak lassított a szerelvény. - Karcsi! Ugorjál le! - bíztattak s én leugrottam. Hazakeveredem Veszprémbe, nejem az ajtóban áll, arcán döbbenet: - Mi történt? - kérdi. De aztán végül lehozták Pestről az útlevelem (hiszen nagyon biztos helyen volt) s másnap utolérhette a kórust az "Úr". Nagy kaland volt ez. Akkoriban ugye még más szelek fújtak...

- Úgy saccolom, az "Úr hangja" nem tenor lehet.

- Lassan már basszus leszek. Bassz-bariton vagyok, idővel kicsit mélyült a hangom.

- Családjában énekel-e, zenél-e valaki?

- Profiként nem folytatják a hagyományt, ugyanakkor fiam a Garausz-zenekarban dobol. Nála a ritmusérzék dominál, úgy látszik. Magam most a győri főiskola igazgatójával, Gábor József zongoraművésszel készülök a novemberi CD-felvételünkre. A korongon egy 24 dalból álló ciklus lesz hallható Téli utazás címmel. Aztán az iskola irányítása mellett Veszprém Város Vegyeskarának szólamát is vezetem. És ma, ötven éves fejjel megint az iskolapadot koptatom; a tanárképző végzőseként tanügyigazgatás-szakon hallgatom az előadásokat.