A népakarat soha sem volt a népé. De, mélyen tisztelt politikus urak, ezt nem illik nagydobra verni. Arról nem beszélve, hogy (tisztelet a parányi kivételnek) visszaélni vele sem.

Különböző módszerekkel "dolgozzák meg" manapság a közvéleményt, amelyek befolyásolják a közvélekedést, úgy nyugaton, mint nálunk. A módszerek hasonlóak. Emlékszünk még, a görögök kiszélesítették az állami "dotáltak" körét olyan elemekre, akik nem voltak a pikszisben, így nyerve újabb szavazatokat. Gyakorlatilag, az ún. rendszerváltoztatás után Magyarországon is ez történt.

Hogy kialakíthassanak egy gazdaságilag erős polgárságot, szétdúlták a téeszeket, (bár, úgymond Európában, ma is ez a legműködőbb forma) és zsebkendőparcellákká degradálták a mezőgazdaságot. Akartak szerezni egy szavazóréteget. Nem igazán sikerült, az újabb választások után korrigálni kellett, jöttek bokros teendőink, egy ország szopta be, hogy nekünk milyen jó, hogy szarul mennek a dolgaink. Nem tehettek róla, de ők is elvesztettek egy szavazóréteget, talán ugyanazt. Jött az új ember, fiatalosan, aki hozott magával még egy embert, hátára púpot. Józsinkba új szerepében belé is szorult a szó, mert nem csak magából építkezett. De ezekhez már az idők folyamán igazán hozzáedződhettünk.

Ma már nem az elvek a fontosak, csak a népszerűség. Nem messzire nézünk, az orrunkig sem látunk. Nincs nemzet. Nincs állampolgár. Csak jobb és bal oldal. Pedig ez nem Amerika. Itt nem "megdolgozni" kéne a szavazót, nem reklámokkal befolyásolni, nem utcára vinni hangzatos jelszókkal, és ezáltal hatalmat szerezve osztani az igét, hanem szolgálni. Nem apukát, nem a bankszférát, nem a havert, hanem az országot. De úgy tűnik erre a szerepre Deák óta nem született újabb ember.

Hölgyeim és uraim: Itt élnünk, halnunk kell. Lehetőleg együtt.