Megújul a négy almádi strand

A fürdési idényre eltűnik az iszap az almádi strandokról, az önkormányzat homokkal boríttatja be a fövenyfürdők alját, a korábbiaknál nagyobb rend és tisztaság, s ingyenes gépkocsi-parkolás várja majd a vendégeket - tájékoztatta kedden az MTI-t Pandur Ferenc polgármester.

A négy almádi fövenyfürdőt az elmúlt években bérlő üzemeltette, ám most az önkormányzat visszavette saját kezelésbe mindet, hogy az időközben kissé leromlott állapotú fürdőhelyek visszanyerjék régi jó hírüket - magyarázta a város első embere.

"Valaha a legnagyobb és a leghíresebb balatoni fürdőhelyek egyike volt Almádi; a homokozással, a rend és a tisztaság biztosításával, valamint az eddig fizető parkolók ingyenessé tételével remélhetőleg újra a legvonzóbbak közé emelkednek az almádi strandok" - fogalmazott Pandur Ferenc.

Az elmúlt évek gondjait az okozta, hogy a bérlő nem forgatta vissza a bevételt fejlesztésre. A strandok irányítását újra kézbe vevő önkormányzat idén 11 millió forintot fordít homokterítésre a Balaton Fejlesztési Tanács segítségével, s újabb pályázati összeg elnyerésében is bizakodik.

A három almádi városrész négy strandján egy-egy nap összesen legföljebb 5.000 vendéget lehet fogadni, de gyakori a túlzsúfoltság. A mostani 11 milliós csupán tizede a szükségessé vált mintegy 100 millió forintos beruházásnak, amely lehetővé tenné a fürdők homokozását, hínártalanítását, iszapkotrását.

A strandok melletti gépkocsi-parkolók használatának ingyenessé tételével a város elsősorban a magyar vendégeknek akar a kedvében járni, akiknek számít az az összeg is, amelyet egy-egy napos fürdőzés kapcsán a parkolókban ki kellene fizetniük - közölte Pandur Ferenc.

Az almádi fürdőkben évek óta nem emeltek árat, idén némileg növelni voltak kénytelenek a belépő-díjakat: 240 helyett 260 forint lesz a felnőtt napi jegy, ugyanez a diákoknak és a nyugdíjasoknak 120-ról 160 forintra emelkedik.

A négy almádi fürdőhely május 15-én nyitja ki kapuit. (mti)

Rovat: