Eddig az antik világról papoltam, ki hogyan használta fel a "demokráciát" a nép ellen, saját céljai érdekében. A hideg futkározik mindig a hátamon, ha valamely párt az utcára viszi az embereket. Az sosem a polgárnak jó. A hipnotizált tömeg olyasmire képes, amire józanul sosem.

Hetek óta kering a neten egy hírlevél, amit most megosztanék önökkel. Egy napló. Egy újvidéki fiatal rendező naplója, melyet a zavargások alatt írt, s küldött szét barátainak. Arról szól, mi maradt a Jugoszláv testvériség-egységből. Hogy mit csinál nemzetből a politika az utcán. Egy magyar naplója, Délvidék, 2004. márciusa.

"Március 16. Koszovó
Ismeretlen, valószínűleg albán támadók hangtompítós fegyverrel meglőnek egy szerb fiatalembert. A fiatalember állapota súlyos. Falubelijei útblokádot szerveznek tiltakozásuk jeléül.

Március 17. Koszovó
Három albán gyerek belefullad az Ibar folyóba. A fulladás oka még mindig (márc.19.) nem egyértelmű. Röviddel ezután, tömeges tüntetések törnek ki. A tömeg szerb házakat és templomokat gyújt fel.
Belgrád, Niš, Újvidék
A koszovói események hallatán tömeges tüntetések törnek ki. A tömeg felgyújtja a belgrádi és a niši dzsámit. A rendőrség nem tudja őket megakadályozni. Újvidéken a tömeg betöri a muzulmán hitközösség ablakait és az albán tulajdonban levő pékségeket. A tüntetők úttorlaszokat állítanak fel a városok különböző pontjain.

Március 18. Újvidék
Újabb tüntetések. A tüntetők egy része, jobb kezét periodikusan levegőbe emelve (igen, nagyon hasonló módon, mint a múlt század 40-es éveiben a nácik), azt skandálja - "öld meg, vágd el a torkát, hogy ne létezzen "siptár" (az albánok gúnyneve)." 22 óra körül a felvonulók (kb. 3000 ember) az Újvidéki Színház előtt haladnak el. A tüntetőket valószínűleg a magyar nyelvű plakátok ingerlik fel, és ezért betörik a színház kirakatát és ablakait. Sérült (hála a Jóistennek) nincs, valószínűleg azért, mert senki sem volt ott (szerencsére). A tüntető tömeg később egy újvidéki házat kövez meg, a házat koszovói roma család lakja. Csak könnyebb sérülések esnek.

Március 19. Újvidék
Voltam ma az Újvidéki Színházban. A portás szürke, szomorú arccal üdvözölt. Nagyon halkan beszélt. A portásfülke a színház ÜVEGajtajával szemben helyezkedik el. A kirakatokat és az ablakokat újraüvegezték. Beszéltem egy színésznővel, nagyon egyszerűen, méltóságteljesen és szépen mondta: Nagyon fél.
Várjuk az éjszakát...

Március 20. Újvidék
Tegnap este az Újvidéki Színház egyik színészével beszéltem egy csésze kávé mellett (a színészek és színésznők neveit csak az első erőszakhullám elmúlásával fogom közölni, addig csak saját nevem kiírását vállalom, vállalhatom) és álljon itt minden további nélkül a tanúvallomása:
- Éppen próbáltunk, rövid szünetünk volt, ezért is figyeltünk fel az ordítozásra. Olyanokat kiabáltak, hogy: "Szerbia, Szerbia, kifele a szarokkal!" Meg "öld meg, öld meg a siptárt!" Mivel az utca elég szűk, furcsán visszhangzik, nem tudtuk, hogy melyik irányból közelednek. Amikor a lányok kinéztek az ablakokon és meglátták a tömeget, akkor kapcsoltam (a vajdasági magyar férfiak nagy százaléka háborút járt ember), hogy ennek nem lesz jó vége. Leparancsoltam a lányokat az ablakból, mondtam nekik, ha bebasznak (tudom, hogy nem tűri a nyomdafestéket a kifejezés, de bocsássátok meg ezt nekem, elsősorban felfokozott érzelmi állapotomra való tekintettel) valamit az ablakon, akkor az betöri a fejüket.
Én azért csak kimentem a folyosóra, nem hagyott békén az ördög, és onnan figyeltem, mi történik. Sokan voltak és dübörögtek az ablakokon. Elbújtam. (A színház folyosóján van egy pici, minden oldalról fallal védett hely.) Nagyon verték az ablakokat. Akkor még nem tudtam, de addigra már beverték a kirakatokat. A tömeg közel volt hozzam, de nem láttak, mert sötét volt a folyosón. Verték az ablakokat, nagyon sok betört. Végül egyszerre betört az előttem álló ablak is. A tömeg mellett haladtak a rendőrök is. Nem rohamegyenruhában voltak, hanem sima mindennapiban. Aztán lassan elvonult a tömeg. A próba megszakadt. Lementünk a klubba. Néhány nő nem mert lejönni, mert félt, hogy visszajönnek és betörnek oda is. (Tudni kell, az Újvidéki Színház klubja a pincében van, onnan nincs menekvés, ha elállják az ajtót.) Megnyugtattam őket, hogy nem kell félni. Mi mást mondhattam volna?!
Nem esett jól a sör. Haza indultam. Útközben három srác jött velem szemben, az utca túloldalán. Részegek voltak. Az egyik egy pillanatban azt mondta: "Jebaću mu mamu mađarsku!" (Megbaszom a magyar anyját!) Gondoltam, most lesz pofon (szleng, lesz pofon = megvernek), de aztán nem jöttek át az utca túloldalára hozzám. Hazaértem.

Tegnap este nem történt semmi a színházzal. Felvonulás viszont volt. A rendőrség - úgy tűnik - felébredt, néhány embert letartóztattak az éjszaka folyamán. Állítólag hajnalban felgyújtottak egy pékséget. Sajnos, nem volt ma időm leellenőrizni. Főpróba volt a színházban. Holnap bemutató. Holnap vasárnap van, március 21-e, az előadás 19.30-kor kezdődik. Megtartjuk, ha Isten is úgy akarja.(...)
Tegnapi beszélgetéseim során azt is megtudtam, hogy a jövő hét folyamán valószínűleg nem lesz előadás. A nézők tömegesen mondják le. Félnek. Érthető. Nem kéne ezt megengedni.
Ma adakoztam a koszovói gyermekek megsegítésére. Remélem nem fog több ember meghalni, és nem fog több falu, templom, dzsámi, pékség, vagy színház égni.

Március 21. Újvidék
Sajnálom, hogy nem tudtam korábban jelentkezni, nem tudtam korábban felkapcsolódni a netre. Ma nemzeti gyásznap van Szerbiában. A színház úgy döntött, hogy tekintettel az eseményekre a bemutatót áthelyezi keddre (március 23-a). Tehát a keddi nap lesz következő jelentkezésem napja. Egyébként a koszovói zavargások elmúlásával, úgy tűnik a felvonulások, úttorlaszok, kövezések és gyújtogatások is kezdenek megszűnni. Attól tartok most más eszközökhöz nyúlnak. Megírom szerda hajnalban.
Még egyszer köszönöm mindenkinek a segítséget. Hihetetlenül jól tud esni az embernek, amikor érzi, látja nincs egyedül ebben a világban. Néhány válaszlevél olvasása közben elhomályosodott tekintetem.
Egy embernek azonban különösen hálás vagyok. Baj László (Veszprém!) színművész közreműködésével hangom megsokszorozódott. Köszönöm szépen Laca, köszönöm szépen, hogy a jó harcot velem harcolod!
Még egy dolgot szeretnék Önökkel közölni. Hölgyeim, Uraim! Én szabadúszó (most milyen jól illik ide a szabadúszó angol megfelelője, a freelancer, hol a lándzsát a tollal kell helyettesíteni, legalábbis a Mi világunkban!) rendező vagyok. Az Újvidéki Színház kötelékeibe nem tartozom. Amit teszek, azért teszem, mert úgy érzem ez a helyes. A színház nem vonható felelőségre tetteim miatt!"