Baráti társaságként indult tizenöt évvel ezelőtt a Veszprémi Művész Céh, s jubileuma alkalmából idén márciusban nyílt kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban. A festmények, szobrok, textilek megtekintése mellett az érdeklődők magukkal a művészekkel is találkozhattak, ha szerda délután beültek egy időre a Múzeumi Kávéházba.

A múzeum munkatársai nem első ízben rendezték át a múzeum előcsarnokát kávéházzá: asztalokkal, székekkel zenével várták az érdeklődőket és persze a művészeket egy „jóízű” beszélgetésre. A laza kávéházi lét leginkább a festőket, képzőművészeket, írókat hozta lázba (és össze), s az előcsarnok szűkösnek bizonyult.

A képzőművészet nem egy szószátyár mesterség - mondta Ughy István bevezetőjében. - Egy festő a képein keresztül „beszél” és kommunikál a közönségével, a szobrász a szobrai által teszi ezt. És még egyszer beszélni arról a festményről, amit már megfestett a művész, teljesen felesleges.
Talán épp ezért folyt párbeszéd leginkább az alkotók között.
Én - mint a közönség egy eleme - leginkább az alkotásokon keresztül értem és szeretem a művészetet. A művészek számomra zárt (és elvont), és ezt még a kávéházi laza fíling sem oldotta fel. Bár a művészvilágban elvegyülnöm nem sikerült, a beszélgetésükből kibontakozott vita érdekesnek bizonyult számomra.

A szervezők a kávéházat kérdések, problémák megválaszolására hozták létre, ám a művészek szerint nincs egyértelmű válasz arra, hogy milyen a jó alkotás és milyen az igazi művész? Érvek, ellenérvek ütköztek abban a kérdésben is, hogy a képzőművészet, vagy a társadalom van-e válságban? Arra sem született magyarázat, hogy Monet kiállításának népszerűsége sznobéria, vagy eredendő érdeklődés? De mi számít sznobériának? Egyáltalán kinek fessen a festő? Önmagának vagy a közönségnek?

Az azonban biztos, hogy ha nem lenne szükség a művészetre, akkor nem született volna meg. Minden embernek szüksége van a művészi alkotásokra, legyenek azok impresszionisták, nonfiguratívak vagy modernek. A mai világ olyan szabadságban él, ami nagy teret nyit a festőknek, íróknak, képzőművészeknek. A lényeg pedig az, hogy mindenki a saját igényének, ízlésének megfelelően válassza azt, amit értékesnek tart. A döntés formája pedig teljesen egyedi, ettől emberi.