Fáradhatatlan futballisták az egy napig tartó viadalon
Beküldte szerk -
A szokásos hajnali holtponton könnyedén túljutott az idei 24 órás focit szervező és abban részt vevő társaság, majd újult erővel folytatták a küzdelmet tegnap 13 óráig.
Pontosan egy nappal korábban (tehát hétfőn délben) zenés műsorszámok vezették be a Jendrassik-Venesz középiskola diákönkormányzatának immár hagyományos rendezvényét, az egy napig tartó labdarúgó programot.
Tizedik alkalommal léptek pályára a meghívott csapatok, veszprémi középiskolák alakulatai, valamint a megyeszékhely intézményeinek közösségei, hogy felvegyék a versenyt a házigazdák négy csapatával.
Hosszú Péter főszervező elmondta, hogy közel ezer szendvics, rengeteg tejtermék fogyott, igaz, a hajnali 2 óra körül jeletkező holtpontnál iszonyú hosszú sor állt a kávéautomata előtt, hiszen a serkentő ital ekkor óriási népszerűségnek örvendett. A századik gólt Czanka Norbert szerezte, és a vendéglátók ezúttal alaposan kitettek magukért, hiszen 157:107 arányban nyertek. A leggyakoribb eredmény az 5:2 volt javukra.
- Zökkenőmentesen zajlott minden, a hagyományoknak megfelelően jól sikerült a rendezvény. Mindössze három csapat mondta le a szereplést, de gyors szervezéssel sikerült megoldanunk a helyzetet. Ismét jó, de roppant fárasztó buli volt - fejezte be Hosszú Péter. (napló)