A Péter Pál Kiadó és a Megyei Könyvtár közös rendezvényén Horváthy György újságíró beszélgetett Magyari Lajos sepsiszentgyörgyi költővel. A Péter Pál Kiadó könyvsorozata Erdély megyéit mutatja be képekben, s Háromszékről szóló kötetének fontos szereplői Magyari Lajos versei. Az erdélyi művész vérbeli értelmiségi: a Napló testvérlapjának, a Háromszéknek szerkesztő-újságírója, magyartanár, a román parlament ex-szenátora.

A péntek délutáni találkozó kezdetén Horváthy György bemutatta beszélgetőpartnerét, s méltatásában a magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjének nevezte. Ezután átadta a szót vendégének, aki újságíró kollégája elismerő szavait viszonozva Veszprémet kulturális élet szempontjából az egyik legfontosabb magyar városnak titulálta. Mi nézők pedig a kölcsönös nagyrabecsülés és határtalan szeretet légkörében üldögélve hallgattuk a fentiekhez hasonló, legtöbbször inkább gesztusértékű, mint valós tartalommal bíró kijelentéseket.

"Az album képei szépek és szépek a versek is" - ennél joggal várhat többet a beszélgetés vezetőjétől egy irodalmi est látogatója, s talán izgalmasabb kérdésekre számít annál, hogy "milyen érzés képes albumba írni?", pláne, ha a helyzet az, hogy már meglévő verseket válogattak be a könyvekbe.

Magyari Lajos azonban nem sok lehetőséget hagyott a kérdésekre. Úgy tűnt, van mondanivalója közönségének. Történetei a román parlamentbeli "kalandjairól" megmosolyogtatták a rendszerváltozás környékének sutaságait, gondolatai az irodalomról, a szülőföldről, a nyelvről jól egészítették ki verseit, amelyekből hangozhatott volna el több is.

Időutazásnak éreztem az estet több okból is. Elmúlt századokba röpítettek egyrészt a magyar nóták, amik a beszélgetés előtti diavetítést festették alá, másrészt pedig Magyari felolvasott verseinek és hozzászólásainak hangulata is a tizenkilencedik század beszédmódját idézte fel. A metaforikus beszéd, a dicső történelmi múlt felemlegetése, szavainak szimbolikussága s mondatai az erdélyi magyarság vágyott egységéről, az "egyszerre lépés" szükségességéről a magyar romantika szövegeinek világát teremtik újra. Az ilyen megszólalások nem is a valósággal, hanem irodalmi és történelmi szövegekkel vannak inkább rokonságban. Jól hangzanak, nemes hagyományt idéznek fel, de sok esetben inkább csak sejtetnek, mint közölnek.

Szívesebben vettem volna, ha Magyari beszél a rendszerváltás vagy a ma Erdélyéről, annak irodalmi életéről, és nem csupán kérdéseket ébreszt. Ha nem úgy fogalmaz: "Ezek a könyvek üzenetek a jövőnek arról, hogy milyen Erdély, milyenek az erdélyi emberek, milyen ott az élet", hanem azt mondja: ilyen Erdély, ilyenek az emberek és ilyen ott az élet. Végül is azért mentem, hogy megtudjam, mit gondol valaki minderről 800 kilométerrel odébb.