Lassan két évtizede képviselik városunkat a világ minden táján, nevük az összes földrészen jól cseng, ezzel szemben napi 24 óra munkát kíván a fennmaradásuk. Kováts Péterrel, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Index: - 1985-ben alakult a zenekar, kik voltak az alapítók?

Kováts Péter: - Többen azok közül ma is a zenekar tagjai vagyunk. A Lovassy gimnáziumba jártunk, s az ottani kamarazenekarral gyakran szerepeltünk a Helikonon, a Ki-Mit-Tud?-on. A zeneművészeti főiskolák után néhányan arra gondoltunk, milyen jó lenne Veszprémben alakítani egy kamarazenekart, s folytatni azt a munkát, amit diákkorunkban kezdtünk el. Tulajdonképpen '85 körül végzett az a pár ember, akik alapítónak mondhatók. Az akkor - a veszprémi és környéki zeneiskolában dolgozó - pályakezdő zenészek közül választottunk még kollégákat, így állt össze az együttes. Megalakulásunkkor 12-13 fővel működtünk, most 17-en vagyunk.

Index: - Milyen célt tűztek ki maguk elé?

KP: - A célunk az volt, mint minden zenésznek, hogy minél többet, minél többfelé játsszunk, hiszen erre készültünk, ez a hivatásunk. Mindehhez meg kellett valósítani a szervezett keretet. A nulláról indultunk, hogy a saját elképzeléseink, a saját gondolatmenetünk szerint építhessük fel a zenekar jövőjét. Tehát a cél az volt, hogy koncertezzünk és egy olyan kamarazenekari repertoárt mutassunk be, ami a környéken nem volt annyira ismert - minthogy Veszprémben annak idején egy szimfonikus zenekar működött.

Index: - Mi az alapvető különbség a két irányvonal között?

KP: - Vannak átfedések, de ez egy más műfaj. Más technikával kell próbálni, felkészülni. Mi karmester nélkül játszunk, a szimfonikus zenekarok karmesterrel. Egyébként a megszólaltatható művek nagy része is különbözik.

Index: - A kritikák egybehangzóan méltatják a zenekar összeforrott játékát, lendületes előadásmódját, egyéni hangját. Egyetért ezzel?

KP: - Nehéz az embernek saját együtteséről beszélni. Azt mondják mindenütt, hogy - ha hallanak minket a rádióban vagy egy koncerten - fel lehet ismerni a zenekart a hangzásáról. Ha így van, annak örülök, de azt is hozzá kell tennem, hogy nem csoda. Az első perctől kezdve azon dolgozunk, hogy a zenekarnak egyéni hangja legyen, ugyanis mindenki mást tart fontosnak a zenében, az előadásban, hangképzésben, formálásban. Ha ez hallható, akkor az azt jelenti, hogy sikerült az elképzelésünket megvalósítani.

Index: - Hatalmas repertoárt hoztak össze az évek során.

KP: - Pontos számot nem tudok mondani, de úgy saccolom, hogy négy-ötszáz mű a minimum, amit játszunk. Itt nem négy-öt perces darabokra kell gondolni, van például közte másfél órás is.

Index: - Ezeket bármikor elő tudják adni?

KP: - A nagy részét igen. Már lassan húsz éve működünk, a koncertek számát véve nyolcszáz körül járunk. Törekszünk arra, hogy ne ugyanazt játsszuk mindig, de vannak bizonyos művek, műsor-összeállítások, amik annyira népszerűek, jól sikerültek, hogy sokfelé akarják hallani, ennél fogva sokszor játsszuk. Azokat a műveket bármikor elő tudjuk adni. Volt olyan koncert, hogy egy megbetegedett fellépő szólista miatt egész más műsort kellett játszani.

Index: - Mi a zenei irányzat? Vannak kedvencek?

KP: - Itt 17 emberről, 17 muzsikusról van szó, mindenkinek más a kedvence. Bizonyos értelemben demokratikus a működésünk. Nagyvonalakban megbeszéljük a programot, de igazából a műsorok összeállítása a művészeti vezető feladata, vagyis az enyém. Azért ha tudom, hogy valaki valamit nagyon szeret, vagy nem szeret a zenekarból, akkor azt természetesen figyelembe veszem. A hivatásos zenészek szinte mindent szeretnek. Azt a nagyon keveset, amit meg nem, azt is el tudják játszani, csak nem lelkesednek érte annyira.

Index: - Miért Mendelssohn nevét vette fel az együttes?

KP: - Kezdetben Veszprémi Vonósegyüttesnek hívtak minket. Ez rendkívül bonyolult és túl szakszerű volt, külföldön meg nem tudták kimondani és nem hangzott jól. Úgy gondoltuk, hogy válasszunk egy olyan nevet, amit mindenhol ismernek. Mendelssohn neve akkor merült fel, amikor a Hungaroton Classic-nál készítettük az első CD-nket; ezen csak Mendelssohn darabokat játszottunk. A stúdiómunka közben annyira lelkesedtünk ezekért a művekért, hogy Mendelssohn neve mellett döntöttünk.

Index: - Az első percektől kezdve bíztatták önöket, vagy mélypontokkal is szembe kellett nézniük?

KP: - Hála Istennek, a közönség és a kritikusok is mindig jól fogadták a koncertjeinket. De nem volt azért nagy öröm Veszprémben, hogy mi megalakultunk. A Veszprémi Szimfonikus Zenekar akkor eléggé nehéz időszakot élt meg, nem volt határozott vezetése. Zámbó István - aki az együttes alapította -, már régóta elment, akik követték őt, nem tudták az együttest úgy vinni. Nem fordítottak gondot a zenekarépítésre, a zenekar jövőjére. Ebben az időszakban alakultunk meg Veszprémben. Egy idő után a Veszprémi Szimfonikus Zenekar az említett okok miatt meg is szűnt. Sajnos voltak, akik úgy gondolták, hogy ez a megjelenésünk miatt történt így, holott ennek nem volt köze hozzá. Az az együttes akkor is megszűnt volna, hogy ha mi nem vagyunk. Egyébként az utolsó percekig játszott több zenekari tag is a Veszprémi Szimfonikus Zenekarban. Nem lehet azt mondani, hogy nem segítettük a másik együttest, de sajnos erre a sorsra jutott. Akik ezt nem így látták, azok nem nagyon támogattak minket... és akkor még finoman fogalmaztam. Szerencsére most már közülük is nagyon sokan járnak a koncertjeinkre. Sőt, van, aki még játszik is velünk. Szerintem most már messze túl vagyunk ezen az időszakon.

Index: - Milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az évek során?

KP: - A kezdeti nehézségek nem múltak el. Nevezetesen a kultúrában, oktatásban, egészségügyben, tehát az úgynevezett nem termelő szférákban valahonnan pénzt kell keresni ahhoz, hogy fenn lehessen tartani. Ez így van a zenekarral is. Első perctől kezdve az a probléma, hogy honnan lehet pénzt, támogatókat találni. Ez ma is pontosan ugyan úgy van, mint ezelőtt húsz évvel. Nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Nem automatikus. Vannak sokszor komoly nehézségek, amikor úgy tűnik: erről a pontról már nincs tovább.