Előkerülnek az eddig ismeretlen dokumentumok
Beküldte szerk -
A tervezett szentgáli Észak-Balatoni Regionális Környezetbarát Hulladéklerakóval kapcsolatban a konzorciumban részt vevő 162 település polgármesterének és képviselőinek szóló tájékoztatót tartanak április 2-án, pénteken délután öt órakor Herenden. A pénteki tájékoztató célja, hogy a konzorciumban résztvevő önkormányzatok és a sajtó képviselői olyan háttér-információkhoz jussanak, amelyek eddig vagy egyetlen fórumon sem kerültek szóba, vagy ha szóba kerültek, azokat a sajtó nem tárta a nyilvánosság elé. Tovább >>>
Kísérő rendezvénnyel is készülnek a rendezők. Ezen a napon délután négy és öt óra között a csehbányai, herendi, városlődi lakosok élőlánc kialakításával tiltakoznak az ellen, ahogy és ahol az Észak-Balatoni Regionális Környezetbarát Hulladéklerakó helyszíne kijelölése megtörtént.
Kapcsolódó oldal: Tiszta vizet a pohárba!