Megfogyatkozik a Szerelem-sziget?

Telket mérnek ki a Szerelem-szigeten - jelezte a megyei napilapnak a Kertalja utca lakói nevében Répássiné Samu Krisztina. A Szerelem-szigeten itt eddig park volt, sétány padokkal, kerti pavilonnal, tűzrakó helyekkel. A Kertalja utca házai a zöldterület melletti domboldalra épültek, így pompás kilátásuk volt az előttük lévő parkra és a várra. Ha valaki eléjük építene, megfosztaná őket a panorámától.

A környékbeliek az önkormányzatnál megtudták, a terület immár beépíthető, a decemberben elfogadott rendezési terv erre lehetőséget teremtett. Ezek után kikérték a földhivatalból a terület tulajdoni lapját, s kiderült, a művelési ágból kivett telek január 7-én cserélt gazdát, egy héttel azután, hogy a megváltoztatott rendezési terv lehetőséget adott a terület beépíté-sére. Mezei László, Veszprém fő-építésze lapunk kérdésére elmondta, a szóban forgó telek korábban sem volt önkormányzati tulajdonban. Az 1348 négyzetméter nagyságú terület művelési ágak szerint megosztott, csak a Kertalja utca felőli, kisebb részére lehetne építeni. Ennek azonban az lenne a kritériuma, hogy ez a rész legalább 600 négyzetméter nagyságú legyen. Mivel nem éri el ezt a nagyságot, ezért az új tulajdonos azt kérte, hogy megvásárolhassa a közvetlenül mellette lévő, tíz méter széles telek beépíthető részét, ami viszont önkormányzati tulajdon, ezért a gazdasági és a városfejlesztési bizottságnak kellett ezt engedélyezni. Mindkét bizottság hozzájárult.

Így tehát az a helyzet állt elő, hogy felépíthető a Szerelem-szigeten egy új lakóház. A tulajdonos telkének ugyan az alsó része megmarad közpark besorolásban, arra nem építhet, viszont bekerítheti. Kérdésünkre az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Szurmai Zoltán közölte, hozzájuk a városfejlesztési bizottság döntése után került az ügy. A gazdasági bizottság feladata az ár meghatározása volt, de ennek összegére az elnök már nem emlékezett, és este fél hétkor lehetősége sem volt utánanézni. (napló)

Rovat: