Startol a lovas kép, rápattan fordítva a király, nyomja a Honvéd Táncegyüttes, Pepe megtévedt hasonmás-leszármazottja Lajos királynak, Kapa pszichopata időutazó.
Hákettőóval megy az időgép, amit először lelőnek a Grippenek. Kapa elhal, Pepét letartóztatják.

Kapa feléled, Pepe megszökik. Felülnek megint az időgépre, visszamennek 1526-ba, Lajos király inkább kefél széphangú népdalénekesével, mintsem fémkardját forgassa. Hiába visz Pepe Kalast, a vész csak vész marad. A magyarok elbasszák. Mert a pina, az pina. Ahogy Kapa mondja.
A mesét még Fekete Pákó sem menti meg, aki a végén rázendít a Hajmási Péterre rikimartinos csípőmozgással, mintegy földrajzilag és elméletileg megrekedt emberszerű képződmény.
Azért a szimbólum erős. Mondhatnánk.

Savanyodik a Lámpásban megkezdett házikenyér. Elfogyott a zsír, a parasztok meg csak hagymát esznek. Üres a belük, büdös a szájuk.
Sajnos Miki bácsi, Hernádi bácsi története is ilyen. Sercegő lepkefing.
Egy többször megkopasztott feketemacska.
Nem tudom eldönteni, hogy a mostanában feltörő erős magyarság-érzet-filmek közül melyik rosszabb, nem tudnék felállítani sorrendet A Mohácsi Vész, a Magyar Vándor illetve a Honfoglalás között.

Nem is írom tovább. Aki akarja, nézze meg, de inkább várjon, míg leadja a Duna vagy az EMTÉVÉ.