Erősödött a Fotex vezetése
Beküldte szerk -
Közgyűlést tartott hétfőn délután a Fotex Kézilabda Club, melyen több fontos döntés született.
- Három fővel bővül az elnökségünk, amely így immár tíz tagot számlál tájékoztatta a sajtó képviselőit Hajnal Csaba, a Fotex KC Veszprém ügyvezető elnöke. - Fazekas Zsolt, Lakatos Antal és Polyák Sándor eddig is sok segítséget nyújtott az egyesületnek, de most további feladatot vállaltak. Tagjai lesznek a megalakult költségvetési és koordinációs bizottságnak, amely dr. Magyarády Péter alelnök vezetésével a klub gazdálkodását fogja segíteni, és egyesületünk érdekében is kamatoztatni fogják a gazdasági életben szerzett tapasztalataikat.
A tanácskozást követő sajtótájékoztatón jelentették be, hogy újabb egy évvel meghosszabbították Zdravko Zovko nyáron lejáró szerződését. Ez egyben azt is jelenti: a jelenleginél semmiképpen sem lesz gyengébb a magyar bajnok és kupagyőztes játékosállománya. Néhány hete ugyanis a horvát szakember kijelentette, hogy csak úgy marad Veszprémben, ha olyan erős csapattal dolgozhat, melynek esélye lehet a sikeres nemzetközi szereplésre. (napló nyomán)