Lemondott az iszkázi polgármester

Lemondott tisztségéről a Veszprém megyei Iszkáz község polgármestere a folytonos viták és testületi veszekedések miatt. Szabó László 1997 óta töltötte be függetlenként a polgármesteri tisztséget.

Elegem lett az áldatlan vitákból, testületi veszekedésekből. Kezdődött azzal, hogy januárban a hat tagú testületből néhányan nem akarták megszavazni a fizetésem törvény által előírt emelését, illetve arra kapacitáltak, hogy minősíttessem át magam tiszteletdíjassá. Sőt, azt kívánták, mondjak le a költségtérítésről is - közölte a lemondott polgármester.

Hozzátette: 59 éves, egy éve van a nyugdíjig, ezért nem tartotta korrektnek a felvetést. Szabó László szerint mindez csak ürügyként szolgált ahhoz, hogy egy-két képviselő kötözködhessen vele.

A lemondott polgármester elmondta: nemrégiben egyes képviselők vezényletével aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy ne most épüljön meg a községben a csatornahálózat, holott - jegyezte meg - a lakosság 75 százaléka úgy döntött, idén kezdődjön meg a csatornafejlesztés.

Szabó László 1997 óta töltötte be függetlenként a polgármesteri tisztséget Iszkázon. Hét évvel ezelőtt időközi választás során került a község élére, akkor ugyanis a képviselőtestület oszlatta fel magát.

A polgármester-választást 72 napon belül kell megtartani a 433 lakosú Iszkázon - olvasható az mtv.hu-n. (magyar nemzet online)

Rovat: