Júniusban nyit a görög falu

Júniusban átadják a görög falut - tett ígéretet a beruházó Masped-csoport képviselője a több mint hetven érintett kisbefektető részvételével rendezett tegnapi fórumon - írja a Napló.

Társasháznak megfelelő jogi konstrukciót dolgoztunk ki, ami azt jelenti, hogy a korábbiakkal ellentétben az érintett kereskedők nemcsak földhasználati joggal, hanem teljes tulajdonjoggal rendelkezzenek majd - jelentette be a kiskereskedők érdekeit védő Görög Falu Kft. Szervezete gyűlésén Gáspár Tamás.

Az Annagora Kft. Ügyvezető igazgatója arról is tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy az ígért időpontra kulcsrakész állapotban vehetik át az üzleteiket, és semmiféle pluszköltséggel nem kell számolniuk a továbbiakban. A kisbefektetők érdeklődésére azonban kiderült, a teljes tulajdonjog megszerzésének mindenképpen lesz anyagi vonzata. Egyébként a beruházó cég a hetvenezer négyzetméteres területen lévő üzlethelyiségek hetven százalékát már értékesítette, helyreállította a közműveket s jelenleg egy több mint nyolcszáz férőhelyes parkoló kialakításán dolgozik.

A fórumon a kiskereskedők nehezményezték, hogy az önkormányzat korábbi ígéreteivel ellentétben a görög falu átadásával párhuzamosan a füredi nyári vásár is nyitva tart majd. A rendezvényen jelen lévő dr. Bóka István polgármester a felvetésre reagálva kifejtette: erről a képviselő-testület még nem határozott, s egyúttal felhívta arra is a figyelmet, hogy a nyári vásár komoly bevételt jelent az önkormányzatnak, így a kérdést alaposan mérlegelni kell még. (veszport.hu)

Rovat: