Ha csöppnyi kis filmrendezői indíttatásom lenne, a paradicsom kapujában éreztem volna magam csütörtök este a Pincegalériában. Kár, hogy én voltam ott, és nem a jövő Tarantínói. A vetítést megelőzően Czabán György és Győri Csilla beszélt arról, mi is az a MAFSZ, azaz a Magyar Függetlenfilm és Videó Szövetség.

Az egyesület azért jött létre, hogy legyen egy ajtó, amin forgatókönyvvel a zsebben bekopoghatunk, s ami mögött nem néznek hülyének akkor sem, ha Szabó János metróvezetőről akarunk filmet forgatni, aki megelégelve, hogy a fél világ a névrokona, módszeresen elkezdi szabójánostalanítani a világot. Annak bizonyítékául, hogy a szervezet képviselői nem a levegőbe beszélnek, meg is nézhettük a Nomen est omen című kilencvenperces opuszt, amely az imént vázolt témát dolgozza fel.

A szövetség támogat bárkit, aki saját filmet szeretne. A segítségnyújtás lehet dramaturgiai tanács, pályázati lehetőségek felkutatása, infrastrukturális támogatás vagy egy egyszerű szóbeli vállveregetés. Legizgalmasabb programjuk az a fesztivál, amelyen bárki előzsűrizés nélkül szerepelhet művével. A válogatás hiánya egyfelől borzasztó dolog, hiszen így sok silány minőségű filmművészeti alkotást kénytelenek megtekinteni a jelenlévők (Czabán e körülírást a "szar" kifejezésre egyszerűsítette le, hogy mindenki pontosan értse, a művek mely csoportjáról is beszél)

De - ami ennél fontosabb, és ami miatt mindez megéri - így minden csodabogár megkaphatja a magáét a szakma nagy öregeitől, ráadásul hasonszőrűek társaságában vitatkozva. A fesztivál tehát egy olyan közeg, amelyben az amatőrfilmes nem tehet mást: lubickol. A legközelebbi szemle: április 1-4-ig lesz Hajdúböszörményen. Tessék odamenni! (bővebb információ: www.mafsz.hu)

Akit felcsigázott a fent említett metróvezető története, vagy kíváncsi lenne az előtte vetített négy rövidfilmre, az legközelebb Hajdúböszörményben nézheti meg őket - máshol nem nagyon lesz erre lehetősége. A beszélgetés során szó esett arról, vajon a MAFSZ filmjeit játsszák-e moziban vagy TV-ben, vagy ha nem (mert nem) hatással van-e valahogy az általuk használt nyelv a magyar nagyjátékfilmekre.

Czabán György szerint nálunk a szakma teljesen zárt; nem képes, mert nem is akar új formákat adaptálni. A "nagy" rendezők nem nézik egymás műveit sem, nemhogy a kísérleti vagy amatőr alkotásokat, így olyasfajta felfrissülésre, mint amivel Tarantino vagy Lynch esetében találkozhattunk az amerikai filmiparban, itthon ne nagyon számítsunk. Maradnak tehát a saját rendezvények és az olyan filmklubok, mint ez a csütörtöki volt, s amilyenből remélem lesz még néhány Veszprémben.