Szerencsen született 1925-ben. Sárospatakon érettségizett, majd a Képzőművészeti Főiskolán Burghardt Rezső, Berény Róbert és Bencze László tanítványaként végzett. 1949-től a balatonfűzfői Nitrokémia propaganda-rajzolójaként dolgozott. Első önálló kiállítását 1950-ben rendezte, azóta több száz tárlata volt. Több rangos kitüntetés, pályadíj birtokosa, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Veszprémi Művész Céhnek.

Index: - Gyerekkora óta festő akart lenni?

Vágfalvi Ottó: - Tulajdonképpen igen. Sárospatakon nagyon jó rajztanárom volt, már az első években felkarolt. Hatodikos koromban külön kulcsot adott nekem, hogy délutánonként tudjak rajzolni, festeni. Volt egy Szanyi nevű teológus, aki szintén festegetett, vele együtt fogadtunk modellt, az "élő" modellt élvezetesebb volt rajzolni.
Egyébként a sárospataki gimnázium arról híres, hogy maga is nevel tanárokat. Így, miután leérettségiztem, ösztöndíjat kaptam a Képzőművészetire, hogy aztán - ha végzek - visszamenjek Sárospatakra tanítani. De jött a háború, elvették az iskola birtokait, és sajnos nem tudták tovább folyósítani a támogatást. Aztán egy idősebb diák - aki hamarabb diplomázott - ment vissza tanárnak Patakra, nem pedig én.

Index: - Hogy került Balatonfűzfőre?

VO: - 1949-ben eltörölték a középiskolákban a rajzoktatást, így nem volt munkám. Pesten a minisztériumban mondták, hogy menjek le Fűzfőre, ott van egy gyár, talán majd találok feladatot. Először én se értettem, hogy mi a fenének kell egy gyárba képzőművész. De megpróbáltam, és önálló szerkesztő-technikus lettem a Nitrokémiánál, bár a műszaki rajzokhoz nem nagyon értettem. Aztán a pártbizottság látta, hogy kicsoda-micsoda vagyok, és propaganda-rajzolót csináltak belőlem. Tervezőket, munkatársakat kaptam és Lenint, Sztálint, Rákosit festettem - életnagyságnál nagyobb képeket. Az üzemi munkásokról, az év dolgozóiról is készítettem portrékat és lefestettem az épülő uszodát is!
A gyári munka mellett képzőművészeti szakkört is vezettem a művelődési házban és bekerültem a veszprémi művészek társaságába is - tehát a propaganda-munka mellett "igazi" festőként is működhettem. Nagyon sok tehetséges képzőművész él ma is az országban, aki a szakköreimből "került ki" és lett híres.

Index: - Hogyan lett Önből a művelődési ház igazgatója?

VO: - A művelődési házzal már korábban is volt kapcsolatom, hiszen a szakkörök ott zajlottak. 1957-ben rábeszéltek, hogy pályázzak az igazgatói állásért. Valahogy így lettem művelődési ház igazgató, persze fogalmam sem volt róla, hogy mit kell csinálnom. Pestre mentem tanfolyamra a Vegyipari Dolgozók székházába, ott kioktattak arról, hogy mi egy művelődési ház igazgatójának a feladata.
Igazgatóként felvettem a kapcsolatot a megye több városával, rengeteg kiállítást rendeztünk a környéken. Kétszer négy évig megyei művészeti titkár is voltam, így megismertem azokat a rajztanárokat is, akik amatőr szinten foglalkoztak festészettel.

Index: - Sok elemzője, kritikusa írja azt Önről, hogy "eljegyezte magát a Balatonnal". A Balaton festőjének tartja magát?

VO: - Nemcsak a Balaton a festményeim témája. Még művelődési ház igazgatóként többször volt lehetőségem Tokajra, a Művésztelepre látogatni - ott is sok képem készült. Ezen kívül sok Bodrog-parti képet is festettem.
Aztán nagyon sok külföldön készült tájképem van, nagyon szeretünk a feleségemmel, családommal kirándulni, ezekre az utakra is viszek állványt és festéket. Festettem Hollandiában, Portugáliában, Finnországban és még számtalan helyen - mindenhol, ahol megfogott a táj szépsége.

folyt.köv.