A tömegjelenségek között a leggyakoribb és talán a legsokoldalúbb kategória a rajongó. Szinte mindegy, hogy imádatának tárgya melyik művészeti ághoz, sportághoz, élőlényhez, tárgyhoz vagy fogalomhoz tartozik. Archetípusai ugyanis ettől függetlenül jól ismertek a hétköznapi ember számára. Jelen esetben vegyünk górcső alá egy kézilabdadrukkert.

A sport - mint közösségi drog egyik legelső válfaja - megköveteli magának, hogy több szóalak kapcsolódjon hozzá a rajongó kategórián belül. A szimpatizáns, a drukker, a fan, a szurkoló, az ultra vagy akár a huligán szavunk is olyan, folyamatoson változó jelentéstartalommal bír, amely ugyan köthető esetünkben a kézilabdához, de pontos meghatározásához csak az a nyelvész lenne képes, aki egyben szociológus is. Ettől ezért eltekintünk.

A rajongó viselkedésével kapcsolatban maradjunk a gyakorlati példáknál. A "Ki a szurkoló?" kérdésre az érintettek többsége olyan definíciót ad, ami részben vagy egészben a válaszadó önjellemzésének felel meg. Így megtudhatjuk, hogy akár az is lehet szurkoló, aki hétfő reggel megkérdezi a munkahelyi portástól, hogy mit játszott a Fotex a hétvégén - hiszen ezzel a semlegesnél mindenképpen több érdeklődést tanúsít.

Néhányuk szerint a sporthírek követése, mivel - médiától függően - egyfajta pénz vagy/és időráfordítást követel meg, mindenképpen alapvetőnek tekintendő. Van, aki odáig fajul, hogy elvárja a személyes megjelenést a sportcsarnokban, sőt egyesek még arra is vetemednek, hogy hangjukat hallatva egyfajta bíztatást produkáljanak és emellett nem átallanak a sportturizmus területén is komoly aktivitást mutatni.

Az igazi szurkoló - mondják páran - a buzdítás mellett a kritikát is jelentős hangerővel fogalmazza meg. Ennek leghatékonyabb módjának a spontán kórus kialakulását tartják, hiszen így a - természetesen építő jellegű - bírálat nagyobb hatással van a célszemélyre, legyen az a játékvezető, a hangosbemondó, ellenfél vagy éppen valamelyik (pár perce még ünnepelt) veszprémi játékos.

Ugyanakkor van olyan vélemény is, ami szerint nem lehet alábbadni annál, hogy az öntudat megvallásának jellegzetes módjaként, a konkurenciával testi kontaktust teremtve - ha kell provokálva - a fölösleges feszültséget férfias módon levezetve biztosíthatjuk rajongói felsőbbrendűségünk.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a sokszínűség valóban fönnáll, a kontúrok azonban nemcsak homályosak, de mobilisak is. A rajongás tárgya ad egyfajta közös nevezőt, ami az azonosságtudat legkülönbözőbb formáiban ölthet testet. A rajongás módja, valamint a környezet és a személyiség együtthatói azonban osztóként lépnek föl.

Pontosan úgy, mint az emberek életében általában.