Kedves Hölgyeim (és Uraim)! Ezen cím alatt futó történetek az Élet szüleményei, szereplői élő személyek, a valósághoz való hasonlóságuk tehát nem véletlen. (Bár az is lehet, hogy igen...) Nem mintha ez lenne a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy beismerjük: a férfi, az férfi. Egy lény, aki mellett lehet emancipálódva, szüfrazsettként, vagy akár apácaként élni; csak éppen nélküle nem.

Ugye, nem is kell, hogy kigyúrt, ötdiplomás, dúsgazdag, mega-brékós csoda-csődör legyen a drága? Elég az a buta kis szikra, ami benyomja a fehér lovat bárki alá, és amitől mi, nők, azonnal mellel megyünk a kannak. Tartsanak velem, mosolyogjunk, sírjunk, botránkozzunk meg együtt! Hölgyeim (és Uraim), Vénusz-dombra fel!

A Hártyareccsentő

Azaz a Férfi. Az első, aki Nőt varázsol a kisbetűs, menstruáló nőből. Akiről éveken át álmodozunk, aki csodaszép és gyengéd és romantikus és férfias, és akivel nem fog fájni, mert az ugyebár fáj. Fájnia kell, mert azt mondták. Egy idő után ezt annyira hisszük, hogy már a gondolata is fáj. Aztán általában valami gagyi, lehetetlen pillanatban - mert a tervezettben ugyebár mindig "puhánykodás", meg görcsölés van - ott szuszog rajtunk valaki idegen - mert ugye Ő nem lehet, hiszen Ő nem ilyen -, mi meg nézünk bután.
Test: rendben, haj: rendben, fej: rendben, hangok: kevésbé, tekintet: hagyjuk. Az a kemény hús-henger, amivel bököd, az akkor, amikor a múltkor gyömöszöltük, még biz’ Isten nem volt ekkora. Na mindegy, essünk túl rajta. Szem becsuk, nyugi, nyugi, nyugi. Szzzzz... Tényleg fáj... Ne kérdezd, csináld, igen, tényleg fáj. MI EBBEN A JÓ?! (Mondjuk nem is olyan rossz...)

No kérem, valami hasonló az alapeset. A Férfi, aki izzad, aki annyira azért nem gyengéd, mert ugye nem lehet az. Ha még el is élvez, akkor meg valami furcsa ösztön-lény, a teremtés mámorával a szemében. Ijesztő, be kell vallanom.

Bár most jön a lényeg.
Én részemről azon kevesek közé tartozom, akiknek a Doktor bácsi volt az első. Vagyis a Szike-pajtás. No, nem kell annyira meglepődni, tényleg vagyunk így egy páran. (A "pechesek", akiknek nincs átjáró a szűzhártyáján, vagy csak valami résféle.) Meg van egy úgynevezett "egészségügy"-ünk, ami egy megfázásnál is utolsó helyen jöhet számításba. Szüzesség esetén ez elég ciki, de mire az ember eljut oda, hogy felismeri, vele van a baj (nem a bika gyenge), lelkileg annyira készen lesz, hogy bevonul az SZTK rendelésre, bármi történjék is.

Ott aztán én hebegtem-habogtam. Türelmetlen Doktor (TáDé) bácsi persze olyannyira segítőkész volt, hogy két perc után megkérdezte, mikor eshettem teherbe. Néztem, mint a sült hal, aztán tátogtam is egy kört hozzá. A TáDé erre a "maga csinálta, mit hápog", meg "ennyi idősen már lehetne néha gondolkodni" kezdetű monológba bocsátkozott, mire "kisüvöltöttem" magamból: SZŰZ VAGYOK, NEM TERHES! Persze beállt a csend. Dokikánk nagyokat pislogott, zavartan mosolygott, a "csikó" felé intett, majd pár perc matatás után, végre megszólalt: nem csodálom.

Így kerültem a nőgyógyászatra, a kórházba be. Ott ugye ezt újra eljátszottam a Vigyori Doktor (ViDor) bácsival, aki a beutalómat látva kajánul vigyorgott. Éppen nyugtázni akartam, hogy milyen tetvek a férfiak, hogy "kárörömködnek" itt nekem, mikor a nővérke karon ragadott, és elvitt az osztály legvégébe, a leghátsó szobába. Onnan tudom, hogy ViDor szeretett, mert a Világ Legédesebb Veszélyeztetett Terhes Kismamája (ViLeKa) mellé kerültem, és nem az abortuszosok közé. A kaszabolást délutánra ígérte ViDor, hiszen őrá hárult ez a nemes feladat.

Már igencsak este volt, mire sorra kerültem. A műtőben fáradt arcok vártak, az Abortusz Gyár "operátorai", azaz a szalagmunkások. Miután kiderült, hogy én bizony igencsak más miatt jutottam el idáig, persze rögtön vigyorgott mindenki, és naná, hogy poénkodás lett a vége. A többire nem emlékszem, mert elaltattak egy kis időre. Többek között arra sem, hogy miután a beteghordó srác letett az ágyra, küldtem neki egy puszit, "köszi szépen cicafiú" kiáltás kíséretében, ami enyhén zsibbadt nyelvvel érdekesen hangozhatott. Ezt úgy mesélték...

Oldalakat írhatnék még az abortuszosok és az egészségügyi dolgozók "összefüggéseiről", arról, hogy kérdezés nélkül belehúztak engem is az "antibébisek" skatulyájába, de nem teszem. Hiszen történeteim lényege a férfi.

Azaz ViDor, aki nem csak a FélElső Férfi az életemben, hanem azóta is az orvosom, és városunk legjobb fej nőgyógyásza, szerintem. Nem számít a szike, a lavina elindult.

Az eztán következő események tanulságosak, remélem segítségükkel sikerül jobban megérteni nekünk, nőknek, őket, a férfiakat. Talán ők is közelebb kerülnek hozzánk, hiszen egyet megígérhetek: tabuk nélkül mesélek el mindent, mert fontos, mire gondol, mit érez a Nő.