Balaton-program
Beküldte szerk -
12 már megvalósult a kormány által tavaly elfogadott Balaton-program 47 pontos feladatsorából, és 24-nek a végrehajtása megkezdődött - közölte Persányi Miklós pénteken Keszthelyen a tó menti civil szervezetek fórumán. Tovább >>>
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter hangsúlyozta: a megkezdett strandkotrások, part menti mederrendezések 75, a kikötőkotrások 20 százalékos támogatást kapnak, és a kinyert iszap elhelyezésére a tavasz végére már három, egyenként közel 50 ezer köbméter befogadóképességű zagytér áll rendelkezésre.
A miniszter azt is bejelentette, hogy 2006-ig elkészülnek az ISPA-támogatású hulladékelhelyező rendszerek a tó mentén. A Balaton vízszintjével kapcsolatban a környezetvédelmi tárca vezetője megerősítette a korábbi tudományos álláspontot: "nincs ok a természeti beavatkozásra".
Amennyiben a vízszint már az egyébként kiváló vízminőséget is károsítaná, akkor elő kell készíteni a vízpótlás műszaki megoldásának "tűzriadó szerű" tervét - tette hozzá Persányi Miklós. (magyar rádió online)