Gyerekeknek, felnőtteknek
Beküldte szerk -
A hétvégén vasárnap tart vetítést a veszprémi Hemó.
Délután három órakor a Szörny Rt. című amerikai animációs vígjátékot mutatják be, ezt követően pedig 18.30 órakor a Kegyetlen bánásmód című amerikai vígjátékot játsszák George Clooney és Catherina Zeta-Jones főszereplésével.
Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a sötétből szörnyek bújnak elő, akik az aludni próbálókat ijesztgetik. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak és ugrálnak a homályban, mert élvezik, ha mások félnek: egyszerűen ez a munkájuk. Sully, a kék szőrű, piros pöttyös óriás az egyik legsikeresebb ilyen cég, a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat gyűjtsön.
A különös vállalat rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül, bőröstül kifordulnak, amikor a páros egyszer véletlenül saját világába enged egy kislányt. A sokfejűek lények városában teljes lesz a fejetlenség. Míg a lányka a rémvárosban bolyong, mindenki igyekszik elbújni előle; hőseink viszont megkeresik, és segíteni próbálnak rajta: szörny még nem követett el ilyen szörnyű, jóságos tettet.
Miles Masseynek, a nagymenő Los Angeles-i válóperes ügyvédnek megadatott minden, sőt, bizonyos esetekben mindenből kettő. Annak ellenére, hogy lenyűgöző ügyfélköre van, pereit nagy arányban nyeri, a szakmában tisztelik, sőt, egy kikezdhetetlen házasság előtti szerződést el is neveztek róla, élete válaszúthoz érkezett. Sikerei csúcsán beütött az unalom, és Miles most új kihívásokat keres.
Ez pedig a gyönyörű Marylin Rexroth személyében érkezik, aki Myles egyik ügyfelének leendő ex-felesége, és egy magánnyomozó segítségével akarja kiforgatni dúsgazdag férjét a vagyonából. Azonban, Miles figyelemre méltó ügyességének hála, Marylin üres kézzel végzi be a pert.
Ám ez a nő nem az a fajta, aki hagyja, hogy felülkerekedjenek rajta. Gyorsan hozzámegy egy olajmágnáshoz, Miles és társa pedig kénytelenek egyre mélyebben belekeveredni az ügybe, ha tartani akarják a lépést Marylinnel. Az alattomos taktikázások, átverések és a tagadhatatlan vonzalmak egyre fokozódnak, amint Marylin és Miles ölre mennek a nemek klasszikus harcában.