Korcsolyázható a Balaton
Beküldte szerk -
A Balatont 7-10 centiméteres jég borítja, így több helyen alkalmassá vált a korcsolyázásra. Ha továbbra is hideg marad az idő, a hét végétől elkezdődhetnek a jégvitorlásversenyek. A Velencei-tavon péntektől nyílnak a jégpályák. Tovább >>>
Napok óta egyre többen csúszkálnak a Balaton jegén, amely az utóbbi napok hideg időjárásának köszönhetően már lehetőséget nyújt a biztonságos korcsolyázásra - mondta Hauer Ferenc, a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság parancsnok-helyettese. A szabályok értelmében mindenki a saját felelősségére korcsolyázhat. Tilos azonban a kikötőkben, valamint éjszaka és rossz látási viszonyok között a jégre menni. Nem megengedett a jégen való közlekedés motorral vagy akár biciklivel sem. A legtöbb szabálysértési eljárást ez utóbbi tilalom megszegése miatt indították tavaly.
A horgászok és a jeget vágó halászok időnként léket vágnak a jégre, amit minden esetben meg kell jelölniük. Az egy négyzetméteresnél kisebb léket elég egy nád, vagy ág leszúrásával jelezni, az ennél nagyobbakat viszont jól látható, egy méteres magasságban piros-fehér szalaggal kell körülvenni. Az önkormányzatoknak nem kötelező, de a vízi rendészet által ajánlott kijelölniük korcsolyázásra szánt területeket partszakaszaikon, amelynek alkalmasságáért felelősséget is kell vállalniuk. Erre eddig csak Balatonfüred és Keszthely önkormányzata vállalkozott - mondta Hauer Ferenc. Balázs Árpád siófoki polgármester elmondása szerint a város 17 kilométeres partszakaszán sok helyen korcsolyáznak, amikor befagy a Balaton, s így nehéz és szerinte felesleges is kijelölni külön területeket a téli sport szerelmeseinek. Hétvégeken sokan érkeznek a környező településekről, sőt a fővárosból is a korcsolyázni vágyók.
Az elmúlt években mindig alkalmassá vált a Balaton jege jégvitorlázásra. Ha a jég vastagsága hét végére eléri a 10-15 centiméteres átlagvastagságot, ebben a téli szezonban is megkezdődhetnek a jégvitorlásversenyek. Az idén lehetőség kínálkozik arra, hogy nemzetközi jégvitorlásverseny színtere legyen a tó - tudtuk meg Hantó Istvántól, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatójától. A nemzetközi vitorlásszövetség elnöke a napokban ellenőrzi, alkalmas-e a Balaton jege és a tervezett helyszín a verseny lebonyolítására. A lehetséges helyszínnek Baltonfüredet, Balatonfűzfőt, vagy Balatonkenesét jelölték ki. A szakember szerint 20 centiméteres jégvastagság jelentené a teljes biztonságot. A hét végén a tervek szerint már próbaversenyt tartanak.
Eddig két vállalkozó nyújtott be hozzánk kérelmet korcsolyapálya kialakítására: a Popstrandnál és a Juventus Szállónál nyitnak meg január 9-től, péntektől a pályák - mondta Falusi Ferenc.
A tegnapi havazás hatására elsősorban a Dunántúlon lassult le a közlekedés. Az utak állapota valamelyest nehezítette a haladást Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében. Az autópályák hókásásak, latyakosak, a főutak a keréknyomokban havasak, a sózás hatására nedvesek voltak. A havazás átterjedt az alföldi és a déli területekre is. A kompok egyre több helyen leállnak. Nem jár a Dunán a Szob és Pilismarót, a Visegrád és Nagymaros, a Horány és Dunakeszi, valamint a Határcsárda és Szigetmonostor között közlekedő komp. A jegesedés miatt a Tiszán is több kompjárat szünetel. (népszabadság)