Megújul a Kerek templom és környéke Balatonfüreden
Beküldte szerk -
Megújul a balatonfüredi Kerek templom és környéke a mintegy huszonötmillió forint beruházásával, jelentős állami támogatással, az önkormányzat és az egyház összefogásával megvalósuló fejlesztés nyomán - tudta meg az MTI a városi önkormányzat munkatársától és a helyi katolikus egyházközség vezetőjétől.
A város ötmillió forintot nyert a gazdasági tárca pályázatán, az önkormányzat a várhatóan idén befejeződő beruházásra, a Kerek templom környékének rendbetételére további majdnem tízmillió forintot szán - tájékoztatott Vaszary Balázs, a balatonfüredi önkormányzat városfejlesztési osztályának munkatársa.
A város a pénzből felújítja a templom melletti lépcsősort, új növények ültetésével teszi szebbé a templomot övező teret, s újra elhelyezik az 1925-ben, állított, s 1961-ben közlekedés-biztonsági okokra hivatkozva eltávolított Jókai-emlékművet.
Tóth-Bencze Tamás, a városi helytörténeti gyűjtemény munkatársa elmondta: a faragott füredi mészkőből emelt, két és fél méter magas Jókai-emlékmű oldalain három plakett volt egykor látható, mindhármat a helytörténeti gyűjtemény őrizte meg. Sinkó András szobrászművész alkotásai - amelyek közül az egyik Jókai Mór arcképe, a másik kettő pedig szöveges bronz plakett - visszakerülnek az újraállítandó emlékműre.
Az 1841-1846 közt klasszicista ízlés szerint épített füredi Kerek templom - amely a ma emlékmúzeumként működő, egykor a nagy írónak otthont adó Jókai-villával átellenben áll a téren - külső-belső festésére, tatarozására, villanyhálózatának korszerűsítésére, valamint a víz bevezetésére fordíthat az idén a helyi katolikus egyházközség tízmillió forintot. Ennek fele a gazdasági tárca pályázatán nyert összeg, másik felét pedig a plébánia teremti elő - tájékoztatott Gyűrű Géza plébános, érseki helynök. Az egyház az önkormányzattal közösen ivókútként szolgáló új dísz-kutat is építtet a téren. A kút-létesítéshez egyéb támogatók hozzájárulására is szükség van, s nevük fölkerül majd a Balatonfüred szívében helyet kapó új létesítményre - magyarázta az érseki helynök plébános. (mti)