Apropó Diákfilmklub

Az Expresszó Klubmozi kezdeményezésében indult útjára az Apropó Diákfilmklub. A program keretén belül január 7-én, szerdán délután három órakor vetítik A máltai sólyom című 1941-ben készült, John Huston által rendezett krimit.

Vajon ki gyilkolta meg Miles Archer-t? Senki nem sejti. Archer társa, Sam Spade magánnyomozó azonban tudja, hogy barája egy értéktelennek tűnő szobor eltűnése ügyében nyomozott, amikor valaki kioltotta az életét.
Miközben Sam a gyilkost keresi váratlanul három titokzatos ügyfél is felbukkan nála - és mindegyik azt szeretné, ha megtalálná nekik a szobrot, kerül, amibe kerül. John Huston első rendezésével filmtörténeti mérföldkövet állított. A kritikusok rendre megemlítik, hogy ez a három Oscar-díjra jelölt remekmű egyike azon kevés klasszikusoknak, amely még a mai néző számára is maradéktalanul élvezhető - nem véletlenül választotta be nemrég az Amerikai Filmintézet minden idők száz legjobb filmje közé A máltai sólymot!

A Hemóban ugyanezen a napon 17.30 órakor a Kortárs Filmklub keretein belül az Olasz nyelvlecke kezdőknek című dán alkotást mutatják be. A főszereplő Anders W. Berthelsen és Peter Ganzler.
Andreas egy szomorú dániai kisvárosba költözik, ahol segédlelkészként kapott állást. Jorgen Mortensen, a barátságos szállodaportás rábeszéli, hogy iratkozzon be olasz nyelvtanfolyamra. Az esti kurzuson résztvevő csoport vegyes összetételű, de csupa kedves emberből áll; van ott cukrászdai eladónő, fodrász és pincér, aki mellesleg Juventus-szurkoló. Tehát minden tökéletesen adott ahhoz, hogy egy magányos ember megtalálja itt a maga párját.

Este nyolc órakor a Pokolba a szerelemmelcímű filmvígjátékot vetítik Renée Zellweger és Ewan McGregor főszereplésével.
A hatvanas évek elején New Yorkban a fiatal írónő, Barbara Novak (Renée Zellweger) olyan könyvvel jelentkezik, mely rögtön beszédtéma lesz. Művével nyíltan tagadja a szerelmet, de feltétlen igent mond a karrierre és a szexre. A forradalmi nézeteket hangoztató kötet hamar a bestseller-listák élére repül, szerzője pedig magára vonja egy veszélyes ellenfél figyelmét. Catcher „Catch” Block (Ewan McGregor) igen magabiztos, sármos férfi, a nők rajonganak érte – ráadásul jó tollú sztárújságíró is, aki szilárdan elhatározta, hogy letöri az írónő büszkeségét.
Catch legjobb barátja és főnöke, Peter McMannus (David Hyde Pierce) próbálja őt megállítani. Eközben pedig reménytelen szerelemmel üldözi vágyai tárgyát, Barbara szerkesztőjét, Vikki Hillert (Sarah Paulson), akivel csak az a baj, hogy ügyesebben és rámenősebben játszik a férfiak világában, mint maguk a férfiak.
A film a Doris Day–Rock Hudson páros nevével fémjelzett klasszikus romantikus vígjátékok hangulatában készült. A történet számos modern elememmel bővült, a lényeg azonban ugyanaz maradt: a sztori két ember szikrázó összecsapása – egy nőé, aki megfogadta, hogy lemond a szerelemről, és egy férfié, aki azt hiszi, hogy nincs szüksége szerelemre.

Rovat: