"...Nyolc éves lehettem. Apám beparancsolt engem és nővéremet a szobánkba arra a kis időre, amíg anyámmal a karácsonyfa alá rakták az ajándékokat. Én biciklit kértem. Olyat, mint amilyen az egyik iskolatársamnak van. A Pistinek. A tesóm meg valami babát kért. Mintha kötelező lenne azt kérnie. Mindegy. Na szóval, szóltak, hogy mehetünk, és mi azonnal kitörtünk a szobánkból. Egyenesen az ajándékokhoz futottunk. Ott volt. Teljes nagyságában becsomagolva. A falnak támasztva. Egy fél disznó." *

Az a nagy helyzet, hogy az emberek - akárcsak az élet más területén, ajándékvásárlásnál is - kezdik elveszteni kedvüket, kreativitásukat. Én nem azt mondom, hogy minden naplórészlet ilyen legyen, de azért merjünk már nagyok lenni! Nem kell megölnünk Malackát ahhoz, hogy meglepetést szerezzünk.

A karácsonyi ajándékozás ugyanis már rég nem arról szól, amiről kellene. Vagyis a kedvességről, az odafigyelésről, hogy érezzük, tudjuk, mi a másiknak a fontos, a jó. De ha nem vesszük figyelembe e kis semmiségeket, akkor legalább lepjük meg a rokont, és ne elégedjünk meg a szokásos atlétatrikót, zoknit, nyakkendőt, naptárt, ruhát és egyéb termékeket felmutató árusok személytelen készleteivel.

Vegyünk létrát! Hatvanperces, üres magnókazettát! Hosszabbítót! Egy pórázt kutya nélkül! Csomagolópapírt! Kocsikulcs helyett traktorkulcsot! Gyógyszereket! Úszósapkát strandtörülközővel! Felvilágosító könyvet a nagyszülőknek! A gyereknek Dzsiájdzsó-figura helyett guminőt! Üdvözlőkártyát ”Boldog Születésnapot!” felirattal! Mikuláscsomagot! Virágföldet! Csempét! Egy kiló sót, olajat, cukrot, finomlisztet! Faszenet a grillezéshez! Sírhelyet! Vekkert az újszülöttnek! Akkumulátortöltőt! Pár üveg sört, meg valami rágcsálnivalót a jövő heti tv-újsággal...!

* Részlet egy meglepett kisgyerek naplójából.