Újabb kiképzőközpontokat zárnak be?

Két kiképzőbázis bezárását fontolgatja a honvédelmi tárca, de végleges döntés még nincs az ügyben. Nem egyértelmű, hogy a honvédelmi vezetés döntése a szombathelyi és a szabadszállási kiképzőközpontok bezárásáról végleges-e, miután az országgyűlés honvédelmi bizottságában a két település polgármestere a helyőrségek mellett érvelt - s mint mondták - munkahelyek százairól és a városok jövőjéről van szó.

Iváncsik Imre a szaktárca politikai államtitkára kijelentette: Juhász Ferenc megfelelő indokok és érvek hatására dönthet másként is, minthogy 2006-tól Tapolca lesz az egyetlen kiképzőbázis, ám ilyen érvek eddig nem hangzottak el.

Az ellenzék támadta a kormány döntését, de a szocialista politikusok között is akadtak kétkedők, és többször elhangzott, hogy minimum két kiképzőközpontra van szükség. Szenes Zoltán vezérkari főnök kifejtette: eredetileg a védelmi felülvizsgálat is két központtal számolt, ám a költségelemzés jelezte: erre nincs pénz. Azért Tapolcára esett a választás - mondta az altábornagy -, mert a Veszprém megyei város a bakonyi gyakorló terepen fekszik így komoly megtakarítást jelent, hogy a katonákat nem kell szállítani. Többek között ezért is lehetséges, hogy míg Szombathelyen három és fél, Szabadszálláson két és fél, addig Tapolcán csupán másfél millió forintba kerül egy katona kiképzése.

Az ellenzéki képviselők kételkedtek a számítások hitelességében, ugyanakkor kritizálták, hogy a reformterv csak pénzügyi szempontokat vizsgált és nem foglalkozott a döntések szociális hatásaival. (magyar rádió online)

Rovat: