Dunántúli Távmunka Konferenciát tartott Veszprémben a kamara
Beküldte szerk -
Napjainkban jelentősen megnőtt a távmunka végzésének lehetősége és jelentősége. Az adatok alapján a szakemberek megállapították, hogy minél fejlettebb egy ország gazdasága, annál magasabb a távmunkát végzők aránya. Ezen a téren az USA vezet, ott a munkavállalók közel 25 százaléka távmunkás, az EU-ban ez az arány mintegy 14 %, míg nálunk csupán 2-3 % körül mozog a távmunkások aránya mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azon a dunántúli konferencián, amelyen a veszprémi kamara szervezésében a távmunkával kapcsolatos hazai pályázati, jogi, műszaki, munkaadói tapasztalatokról, lehetőségekről tájékozódhattak a résztvevők a közelmúltban.
Az országos kamarai elnök kijelentette: a távmunka a legkorszerűbb infokommunikációs infrastruktúrára és technológiára épül, amely növeli a vállalkozások versenyképességét, emeli a szolgáltatások színvonalát, és költségcsökkentést eredményez, ennélfogva beleillik a kamara által felkarolandó projektek körébe. A kamarák ugyanis elkötelezettek az információs társadalom építésében. A távmunkával kapcsolatban közreműködnek az információterjesztésben, a reálgazdasági feltételek megteremtésében, a jogszabályi környezet kialakításában. A tevékenységbe bekapcsolódik a kamarai hálózat kutatói hátterével, országos és helyi információs csatornáival.
A konferencián Parragh László nyitóelőadása után Illésy Miklós a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete vizsgálódásának eredményeit ismertette a munkáltatók távmunkával szembeni beállítottságaival kapcsolatban. Ferge Sándor, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium főosztályvezetője Az informatika szerepe az e-munkában címmel tartott előadást. Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium államtitkára azt mutatta be, miért alkalmazza a fejlett világ ezt a munkamódszert: a korszerű technológia elterjedése nagy adatmennyiség gyors kezelését teszi lehetővé, rugalmas, versenyképes szervezetek tudnak általa kialakulni, hatékonyság és minőség fontos jellemzője, ugyanakkor esélyt is jelent a valamiféleképpen helyhez kötött munkavállalóknak, bővíti a foglalkoztatást és nem utolsó sorban javuló életszínvonalat is eredményez. A különböző felmérések adatai alapján kiderült, van még mit tennünk ezen a téren, hiszen az EU-s országok mindegyike, de még a csatlakozásra váró országok közül is több megelőz bennünket. Összegezve, a távmunka iránt egyelőre nagyobb a munkavállalói igény, mint a munkáltatói mondta az államtitkár.
A veszprémi kamarának mintegy féléves erőfeszítés során sikerült megoldania a szervezési, műszaki, üzemeltetési, beruházási, adózási és munkajogi, pályázat-elszámolási problémákat, s idén tavasszal négy távmunkás munkahelyet létesített. Ezek eredményét, tapasztalatait is közreadták a konferencián. A technikai feltételekkel kapcsolatban Pintér Zsolt, a Westel Rt. managere, Árvay László, az Invitel Rt. vezérigazgató-helyettese és Sári Lajos, az Infornax Szövetkezet elnöke adott tájékoztatást, majd Csabai Tamás titkár ismertette a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konkrét tapasztalatait.
Távmunkahelyeink a kamarai központtól távol, a munkaviszonyban foglalkoztatott munkatársak lakásain működnek. A központ és a távmunkahelyek az Interneten keresztül elektronikus úton a központi számítógépes és telefonhálózathoz csatlakozva kommunikálnak egymással. A távmunkásoknál felszerelt Internet alapú telefon lehetővé teszi, hogy az ADSL összeköttetésért fizetett díjért a nap 24 órájában megfelelő sebességgel, stabilitással egymás mellett működhet a számítógépes és a belső telefonhálózat. A távmunkás tehát nem csak a belső számítógépes hálózat egy munkaállomása, hanem a belső telefonhálózat egy mellékállomása is, mintha csak a szomszéd szobában lenne. Az érdemi munka alapértelmezésben a távmunkatársak lakásán folyik, heti két alkalommal 3-4 óra időtartamban tartózkodnak csupán a kamarai központban. Ez az időszak a személyes egyeztetések, és a még papír alapon intézendő ügyek ideje.
A távmunka gazdasági racionalitásának csak egyik forrása az iroda-beruházásból, -működésből származó megtakarítás. A hatékonyságnövekedés biztos forrása magából a munkamódszerből fakad, hiszen a távmunkázás kikényszeríti a hatékony munkavégzést. A távmunka bevezetését ugyanis minden esetben meg kell, hogy előzze egy, az egész céget érintő szervezési folyamat, amely önmagában is jótékony hatással van a cég működésére, és ezt fokozza a felesleges megszakítások nélküli, stressztől kevésbé terhes feltételek mellett, nagyobb önállósággal, kreativitással dolgozó alkalmazott hozzáadott értéke. Nem attól kell tartania a munkaadónak, hogy otthon nem, vagy kevesebbet dolgoznak munkatársai; a veszély éppen fordított: van-e elég önfegyelme ahhoz, hogy abba tudja hagyni a munkát!
A konferencia szünetében elhangzott véleményeket itt olvashatók. (Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)