Tovább járnak a kompok
Beküldte szerk -
Nem állnak le a kompok Tihanyrév és Szántódrév között a kedvező időjárás és forgalom miatt, noha a menetrend szerint a szezon vasárnap véget érne - tájékoztatta az MTI-t a Balatoni Hajózási Rt. kereskedelmi igazgatója. Tovább >>>
Kapócs Ferenc elmondta, a balatoni komphajók a tó befagyásáig óránként indulnak Tihanyrévből reggel fél nyolctól délután fél hatig, Szántódrévből pedig reggel héttől délután ötig.
A siófoki székhelyű hajótársaság négy komphajója az idén eddig nem végleges adatok szerint mintegy 900.000 utast és 270.000 járművet szállított, négy-öt százalékkal kevesebbet, mint az elmúlt esztendőben. A csökkenés oka, hogy 2003-ban a hosszan tartó tél miatt a tavalyinál öt héttel később indult meg a kompforgalom.
A magyar tenger alacsony vízállása miatt idén nyáron szükségessé vált Szántódrév és Tihanyrév némi hozzáigazítása a változó körülményekhez: 10-10 millió forint beruházásával mindkét kikötőben kiépítették azt a hidat, amely lehetővé teszi a gépkocsik zökkenőmentes ráhajtását a tó vizével együtt "lesüllyedt" kompra. (mti)