Indulás előtti kávézgatás közben lapozgattam egyik női magazinunkat, amelyben Faludy György nem mindennapi születésnapi partijáról szóló képriport ténylegesen kettévágta az esthez való felkészülésemet. A vendégek között Anettka Fanny asszonnyal pózolt, és a 93 éves költő és életguru - általam - hozzá nem társítható körülmények között ünnepelt. Nem tudtam, hogy botránkozzak, vagy áhítatosan várjam az estét...

Természetesen Faludy hamar feloldotta problémámat. Ittam szavait. Tamás Ferenc professzor - gyermeki izgalommal - köszöntötte az egybegyűlteket, majd teret engedett Györgydeákné Takács Hajnalkának, aki beszélgető társa kívánt lenni a mesternek. Mondhatni inkább: beszéltető...

Az esten tanúbizonyságot szerezhettünk Faludy "magyarságáról", arról, hogy mindig csak földrajzi távolság választotta el szeretett hazájától, "lelkiekben és szellemiekben" örökké magyar maradt. Mint mondotta: "Ahhoz, hogy megtudd, mi a jó és mi a rossz Magyarországon, legalább 25 évet kell máshol töltened."

Röviden - amennyiben ezt lehetséges - felvázolt életrajzából szemezgetve: "1910-ben születtem, rettenetes régen. Apám azt akarta, hogy vegyész legyek. Én viszont azt képzeltem el, hogy költő leszek, és abból fogok megélni." Számos próbálkozás után, reagáltak egy lapkiadóhoz beküldött versére, a szerkesztő a következőt üzente "Gyurka bácsinak": "F.Gy. hagyja abba!" És ő utcai koldus képében látta meg jövőjét. Szerencsénkre nem így lett...

Munkásságáról, munkájáról mesélt: "9 éves korom óta írok verseket, néha rosszakat is. Úgy írom a verseimet, hogy van egy noteszem az asztalfiókban, úgy 2000-3000 oldalas. Feljegyzem, hogy miről kellene írni. Leülök délután kettőkor és este 9-re csak 2 sor van kész. Nem tudom megírni a verset. Aztán 2-3 hónap múlva újra leülök, és ugyan ez van. 1 év múlva, vagy akár 5 hónap múlva - nincsenek szabályok - hajnalban felülök az ágyban és megírom úgy, hogy nem is hasonlít az eredeti feljegyzésekre. Nehéz mesterség ez, mert nincs mértéke."

Véleménye szerint a magyar költők olyan verseket írtak, "amik a vezető népek - angolok, franciák, németek - verseivel egyenlők lennének, ha nem magyarul írták volna őket. A magyar lírai teljesítmény, az angol, a francia, a latin költészettel egyenlő, a próza viszont nem." Hitvallása szerint a magyar nyelv az egyik legjobb nyelv a költészetre. "Mindent ki lehet fejezni, mindenre van jelző."

Az anekdotákból ki nem fogyó, szellemes, "mesélő", arra a hallgatói kérdésre, hogy melyik volt élete legszebb, legboldogabb pillanata, így felelt: "Nagyon nehéz erre tisztességesen válaszolni. De talán akkor, amikor megtudtam Recsken, hogy kijövök... meg amikor szerelmes voltam... meg amikor leszereltem az amerikai hadseregtől. Nem vagyok képes válaszolni erre a kérdésre."

A beszélgetés végén egy bölcselettel látott el mindannyiunkat: "Mindenekelőtt a legfontosabb emberi tulajdonság az élet szeretete. Találni kell az életben mindig olyat, amit szeretni tudunk."

"Azt hiszem, letelt az idő, fejezzük be..."

UI: Meglepetésemre Fanny asszony a háttérben ült, nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, szerény visszahúzódásában senkit sem látott önmagán és "Gyurkán" kívül.