Veszteséges lesz a Bauxitbánya

Ebben az esztendőben 760 ezer, jövőre már csak 550 ezer tonna bauxit kitermelésével számol a Bakonyi Bauxitbánya Kft. - erősítette meg a Napi Gazdaság információját Kovacsics Árpád, a társaság vezérigazgatója. Tovább >>>

Kovacsics megjegyezte, hogy a következő években félmillió tonna körül stabilizálódhat a belföldi kitermelés. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a külföldről, elsősorban Boszniából behozott alapanyagból már gazdaságosabb timföldet előállítani.

A társaság szeptemberben - több száz millió forintos költséggel - hozzákezdett a két évig nem működő óbaroki bánya újraindításának előkészítéséhez. Emellett a közelmúltban mintegy 2 milliárd forintos költséggel nyitották meg a Halimba II-es bányaüzemet.

Időközben a foglalkoztatottak száma 800-ról, 620 főre csökkent, ráadásul a Bakonyi Bauxitbánya Kft. eladta tapolcai ingatlanjait és az ajkai timföldgyár területére költözött. Nem kizárt, hogy a céget a közeljövőben a tulajdonos MAL Rt.-be olvasztják, amely a társaság adminisztrációjának már ma is jelentős részét végzi. (fn.hu)

Rovat: