Örökbefogadó nap

Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkkal együtt, közösen szervezett programmal várja az állatbarátokat a Veszprémi Állatvédő Egyesület Assisi St. Ferenc ünnepén. Tovább >>>

Mivel ez egybeesik a hónap első szombatjával, megtartják immár hagyományosnak számító Örökbefogadó napjukat is. Gondozásunkban lévő, gazdára váró kutyákkal és cicákkal 10 órától várják mindazokat, akik közülük szeretnének négylábú társat választani, vagy egyszerűen csak találkozni akarnak velük. Délelőtt 10.30 órától 12.30 óráig a Gulyadombon, a lovaspályán kutyabemutatókra kerül sor. A Veszprémben működő Star Dog Kutyaiskola tanulói, az Ajkai Készenléti Mentőegység kutyás csoportja és veszprémi kutyás rendőrök ismertetik meg az érdeklődőket legrégebbi, hűséges társaik munkájával, képességeivel. Az Állatkert délelőtt kilenc órától színes családi- és gyermekprogramokkal várja a látogatókat.

Az Állatok Világnapja, Assisi St. Ferenc ünnepe abban különbözik az összes többitől, hogy maguk az ünnepeltek igazából nem is tudnak róla. Ne felejtsük el, hogy igazán akkor válik az ő napjukká, ha mi valóban azzá tesszük, tartalommal töltjük meg, melynek barátaink gyakorlati hasznát látják – híreszteli az Egyesület.

Az elmúlt hetekben magyar állatbarátok szép példáját adták annak, hogy jó ügy érdekében minden nézetkülönbséget félre tudnak tenni, össze tudnak fogni. Bizonyítja ezt a háromszázezernél is több összegyűlt aláírás, mely higgyünk benne, egy szigorúbb állatvédelem felé megtett első lépés lesz. Mi, veszprémi állatvédők különösen sokat köszönhetünk azoknak az állatbarátoknak, akik alkalmi segítségnyújtással adományaikkal, adójuk 1 százalékának felajánlásával, takarmánnyal, eszközökkel támogatták tevékenységünket – tájékoztattak.

Rovat: