A hivatás életstílus az új Veszprém megyei rendőrfőkapitánynak

Hivatását életstílusként gyakorló rendőri vezetőként mutatkozott be Dr. Sutka Sándor rendőr dandártábornok a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai állománygyűlésén abból az alkalomból, hogy a belügyminiszter szeptember 26-án kelt határozatában október 1-jei hatállyal a szolgálat érdekében az eddig Hajdú-Bihar megyében szolgáló rendőrfőkapitányt áthelyezte Veszprém megyébe. Tovább >>>

Az ünnepélyes beiktatás alkalmából elmondott beszédében az országos rendőrfőkapitány helyettese, Dr. Ferenczi László rendőr vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója fontosnak tartotta megemlíteni: Veszprém megyébe az ország három legrégebben hivatalban lévő főkapitányainak egyike érkezik, aki a gyakorlati végrehajtás szintjén kezdte a pályát. A 27 évvel ezelőtt, alhadnagyként bűnügyi területen kezdő, most 49 éves Dr. Sutka Sándor végigjárta a ranglétrát, mielőtt 1986-ban rendőrkapitánnyá nevezték volna ki Békéscsabán. A karriert 1990-ben Békés megyei közbiztonsági igazgatóként folytató, majd három évvel később a Hajdú-Bihar megyei rendőrség élére kerülő főtiszt nevéhez számos kezdeményezés fűződik, többek között a minőségbiztosítási rendszer életre hívása, amelyre joggal lehet büszke. Ferenczi vezérőrnagy végül megjegyezte: Dr. Sutka Sándor jó paraméterekkel rendelkező főkapitányság élére kerül, minden feltétel adott tehát az eredményes munkához. Beszéde végén a vezérőrnagy átadva az országos rendőrfőkapitány jutalmát méltatta a Veszprém megyei közbiztonsági igazgató, Horváth Endre rendőr ezredes megbízott főkapitányként végzett áldozatos munkáját a három hónapos átmeneti időszakban.

A megyei bíróság elnöke, Dr. Horváth György és Dr. Szekeres Sándor megyei főügyész az eddigi jó együttműködést kiemelve reményüket fejezték ki, hogy a jövőben is legalább olyan sikereket érnek el a Sutka Sándor által vezetett rendőri szervekkel, mint amilyeneket az elmúlt években.

Fontos, hogy a Veszprém megye élére kerülő tábornok rendelkezik idegenforgalmi tapasztalatokkal – emelte ki Pusztai Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke. Mint mondta, a higgadt, kiegyensúlyozott, felkészült és tapasztalat rendőri vezető kinevezését a közgyűlés ügyrendi bizottsága egyhangúlag támogatta, ami jelzésértékkel bír az új főkapitánnyal szembeni bizalmat illetően. Találjon otthonra az ország legszebb megyéjében – kívánta végül.

A hivatás számomra életstílus, hangsúlyozta székfoglaló beszédében Veszprém megye új rendőrfőkapitánya. „Ha az ember odafigyel, mindennap sikereket érhet el, ám mindez csak egy része az életnek; családközpontú ember vagyok” – fűzte tovább a gondolatot, kiemelve a kiegyensúlyozottság fontosságát. Szakmai programjáról szólva a tábornok első helyen a vezetői egységről szólt, majd áttért a minőségbiztosításra. Az adott helyzetet jobbá tenni soha nem lehetetlen – mondta, majd megjegyezte: a minőségfejlesztési szakemberek előtt ismert TQM vagy EFQM belső tartalma „rendőri szakmai” is tud lenni. Az eredményesség javítását a harmadik helyen említő főkapitány fontosnak tartotta megjegyezni: noha szükséges, nem elég az ún. objektív eredményességi mutatókon javítani, hiszen a lakossággal szembeni rendőri segítségnek elérhetőnek, és professzionálisnak kell lennie. A cél nem kevesebb, mint hogy a megyében élők, vagy az idelátogató turisták olyan biztonságban érezzék magukat, mint sehol másutt. Visszatérve a vezetési módszerekre, a tábornok aláhúzta: „Mindent közösen fogunk elhatározni és kimunkálni, ám a kollektív bölcsességgel meghozott döntést határozottan végre kell hajtani.” Dr. Sutka Sándor befejezésül elmondta, a vezetőnek az a feladata, hogy a munka feltételeit biztosítsa – tájékoztatott Tóth Zoltán, a Veszprém MRFK sajtóreferense.

Rovat: