Halálos baleset Veszprém határában

Öt ember vesztette életét abban a balesetben, ami vasárnap hajnalban történt a megyeszékhelyet elkerülő körgyűrű füredi elágazójában. Egy Ajka felől érkező személygépkocsi várakozott a zöld jelzésre, amikor – eddig tisztázatlan okokból – egy szemből érkező szlovén rendszámú kamion belerohant. Tovább >>>

Az Opelben utazókat 250 méteren keresztül tolta maga előtt. A budapesti bevásárlásra induló 28 éves ajkai férfinek, a 27 éves feleségének, valamint 38 éves nőismerősüknek, aki 20 és 17 éves lányaival ült a járműben esélyük sem volt a túlélésre. Az ütközés következtében az Astra azonnal kigyulladt.

A baleset részese volt még egy német rendszámú Mercedes is, amely éppen az ütközés pillanatában állt volna meg az Opel mögött. Őket a baloldali forgalmi sávba lökte át a szlovén sofőr. A két, Németországban dolgozó magyar férfi sérülés nélkül vészelte át a balesetet. A tűz átterjedt a kamion utasfülkéjére is. A Mercedesben ülőkhöz hasonlóan a balesetet szintén sérülés nélkül megúszó sofőr az első alkalmas pillanatban kiugrott a kamionból és egy poroltóval tett kísérletet a lángok megfékezésére.

A mentők a tűzoltókkal perceken belül kiértek a helyszínre, de a kamion alá került autóból már csak a felismerhetetlenségig összeégett holttesteket tudták kiemelni. A teljesen összeroncsolódott és kiégett kocsiban ülők személyazonosságát csak a rendszámtábla alapján sikerült meghatározni. A baleset okozója műszaki hibára hivatkozott a helyszínen. Elmondása szerint párban haladt egy másik – szintén szlovén – kamionnal, amely megállt a kereszteződésben, és ő maga is megállt volna, azonban nem működött a féke, s hogy ne menjen bele az előtte levő járműszerelvénybe, balra rántotta a kormányt. A rendőrség szakértők közreműködésével a műszaki hiba eshetőségén kívül azt is vizsgálja, a baleset bekövetkeztében szerepet játszhattak-e egyéb emberi tényezők is.

A 45 éves férfi ellen több ember halálát eredményező közlekedési baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást.

Rovat: