1975-ben született, Szegeden szerzett matematika szakos középiskolai tanári valamint etnográfusi diplomát. Jelenleg a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban dolgozik, mint néprajzos muzeológus. Kutatási területe: népi táplálkozás, népművészet, népi iparművészet. Ezeket a mondatokat találtam róla egy múzeumi név- és címjegyzékben. Lexikon szagú eddig a dolog. Noha személyiségétől – talán – ez áll a legtávolabb. Lendületes, temperamentumos egyéniségével új szellemet honosított meg a Múzeumban. Vele, a szakmája felé egy életre –vagy még többre- elhivatott néprajzossal beszélgettem.

Index: - A Háztörténetek, német sorosok a Duna mentén című nemzetközi kiállítás létrehozásában fontos szerepet játszottál. Szeretném, ha beszélnél erről egy kicsit bővebben…
M.V.: - Az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseum, azaz a Dunai Svábok Központi Múzeuma azzal a céllal alakult meg, hogy az 1700-as évektől Közép-Európa különböző vidékeire települt németek történetét, életét és kultúráját összegyűjtse, megőrizze és bemutassa. A múzeum nemcsak etnográfiai, történeti, hanem képzőművészeti kiállításoknak is helyet ad.
A mostanában Európában oly népszerű jelenkutatáshoz kapcsolódóan született meg a „Háztörténetek. Német sorsok a Duna mentén” című kiállítás ötlete. A Dunai Svábok Központi Múzeuma által tervezett és összefogott kiállítás kilenc magyar, román és jugoszláv múzeum „határt nem ismerő” együttműködésének az eredménye, amely a 18. és a 19. században Dél- Európába bevándorolt németek történelmét és kultúráját tizenkét Duna menti lakóház példáján kívánja bemutatni. Célja a négy Dunai országban egyszerre interkulturális összehasonlításban is dokumentálni az emberek mai életkörülményeit.

Index: - Volt már valaha példa ilyen jellegű kiállításra?
M.V.: - A kiállítás létrehozása, amiben négy ország múzeumai a határokra való tekintet nélkül működnek közre, a mai napig egyedül álló kezdeményezés. Egy, a jövőben különösen Keletközép és Délkelet-Európa országaival összefonódó Európában a kiállításnak kiemelkedő nagy jelentősége van. Ezért nem csak Baden-Württenberg Tartománya és a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatja, hanem hivatalosan is felvették a Brüsszeli Európai Bizottság “Culture 2000 Framework Programm”-ba is.

Index: - Mikor láthatjuk mi is ezt a tárlatot?
M.V.: - A kiállítás 2002. július 5-től szeptember 29-ig Ulmban volt megtekinthető, október 25-től 2003. február 25-ig pedig Budapesten a Néprajzi Múzeumban látogatható. A kiállítás nemzetközi jelentőséget nyer azáltal, hogy 2003-2005-ben valamennyi partnermúzeumban sor kerül a bemutatására, így a tervek szerint 2004. őszén a Laczkó Dezső Múzeumban lesz megtekinthető.

Index: - Hogyan tudjátok bemutatni a szétvándorolt németség kultúráját?
M.V.: - A kiállításon tizenkét lakóház és család életét, történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A stilizált házak belsejében régi fényképek, emlékeket idéző tárgyak révén a múlt jelenik meg, külsejükön, a 2001. őszén Martin Rosswog német fotóművész megörökítette fényképeken pedig a jelen.

Index: - Városunk hogy kapcsolódik a kiállításhoz?
M.V.: - A kiállítás főrendezője, Henrike Hampe négy magyarországi házat választott ki Harta, Veszprém, Cikó és Csávoly településekről. A veszprémi ház a Temető-hegyi Szikra utcában, a mai Dózsaváros városrészben található, itt él születése óta Debreczenyi Jánosné, született Keller Anna Terézia, Teri néni. Debreczenyi Jánosné magyarországi német família tagja, ősei az 1700-as évek elején telepedtek le Veszprém megyében. A Szikra utcában 1952-ben kezdték az építkezést. 1954-ben költöztek be új otthonukba. 1962-ben az addigi szoba-konyhás házukat kibővítették egy szobával s fürdőszobával. 1997-ben Debrecenyi Jánosné fia, Debreczenyi János a házat kívülről teljesen felújította s átalakította. Az átalakítás után a ház a régi, 1800-as években épült német családi házak külső jellegzetességeit viseli magán jelezve a Debreczenyi família német ősökhöz való érzelmi kötődését. Én személy szerint a veszprémi házat rendeztem, gyűjtöttem, írtam.

Index: - Szerinted mi a néprajz mai fontossága?
M.V.: - A néprajz a történeti-társadalmi tudományok egyik ága, amely a népi kultúra vizsgálatával foglalkozik Gyakorlatilag a magas szintű, írásban rögzített és fejlesztett közkultúra mellett az azzal szimbiózisban élő, de csak tradícióban megnyilvánuló népkultúra vizsgálatával foglalkozik.
Néprajzi munkám fontosságát két pólus jellemzi, a gyűjtés és a továbbadás. Az előbbi sok esetben a régóta hangoztatott utolsó pillanatban való rögzítést jelent, amikor valóban idős bácsikkal, nénikkel beszélgetve rögzítek ritka, érdekes dolgokat. A városban születő, lakó gyermekek számára feltétlen meg kell ismerkedni a népi kultúrával, a nagyapáik életmódjával, életszemléletével, ezért szívesen tartok előadást órát általános iskolákban is, valamint pedagógus-továbbképzés keretein belül óvónőknek, tanároknak.

Index: - Véleményed szerint hogyan lehetne több látogatót csábítani a múzeumba?
M.V.: - Teljesen élőnek találom azt a gondolatot, hogy a múzeum elefántcsonttoronyként létezik az emberekben, ahol úgy kell viselkedni, mint a templomban: csendben kell lenni, semmihez nem szabad nyúlni. Szerintem igenis élővé lehet és kell varázsolni. A múzeumi gyűjteményeket, így a tárgyakat is barátságosan kell a „közzé” tenni, és a lehetőségeket, nekünk kell megteremteni. Jó példa erre a már említett „Kendertől a vászonig” c. tárlatunk a Bakonyi Házban. Olyan kiállítást hoztunk létre kollegáimmal, ami alkalmas egy 45 perces múzeumpedagógiai óra megtartására is. Diavetítéssel, feladatlapok alkalmazásával, szemléltető eszközök bevonásával, játékokkal tesszük figyelemfelkeltőbbé és talán érdekesebbé az itt létet.
Egyszóval: nyitni kell, élővé kell varázsolni a múzeumokat. Hát ezen ügyködünk.