Bakik, blődlik, közhelyek és ép gondolatok

- az MTA elnöke Veszprémben -

Mint azt a hírekben olvashatják, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke itt, Veszprémben ünnepelt a tegnapi napon. Az István és Gizella szobránál rendezett megemlékezésre a politikai paletta jobbos irányultságú személyiségei mellett egyszerű polgárok is szép számmal ellátogattak a délelőtt folyamán. A szokásos versmondás, ének, néptánc mellett az Akadémia elnöke megtartotta ünnepi beszédét.

A szónoklat hallgatása közben azon gondolkodtam, hogy a Széchenyi-, Jancsó-, Semmelweis-, Galilei-díjas, Magyar Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett akadémikus agykutató professzor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Kísérleti Orvostudományi Intézete főigazgatója, a New York-i Albert Einstein Orvosi Egyetem vendégprofesszora miért nem marad a kaptafájánál. Miért kell neki történelmi távlatokban turkálni, s abból messzemenő következtetéseket levonni a jelenre, illetve a jövőre nézve? Miért kell a história amúgy is átpolitizált értelmezése mellett történelmi közhelyeket hangoztatnia?

Miért kell azt a blődlit elsütnie, hogy Gizellával jött a kereszténység Magyarországra?! Miért kell azt a közhelyet emlegetnie, hogy „István tudta, hogy olyan helyen van méltó helyen a magyar nemzet, ahol neki jövője van”? Miért kell Gizellával kezdődő ezeréves páneurópai mozgalomról beszélni, miért kell Bizáncot leázsiázni, mi a francért kell szóbahozni „Brusznyik Árpádot”, az ötvenhatos mártírt, ha még a nevét sem bírja kimondani, és miért kell a veszprémi táj szülöttjének titulálni Orbán Viktort?
Miért kell olvasni a szöveget, amikor szemmel láthatóan jobban megy az elnök úrnak az élőbeszéd?

A megemlékezés második felében már az „akadémikus” szólt az egybegyűltekhez a tudásalapú társadalomról, az európai uniós csatlakozásban rejlő lehetőségekről, a magyarság Európában való újra egyesüléséről. A papír már nem korlátozta a gondolatokat, a szónok megkönnyebbült és úgy beszélt, mint ahogy az az Akadémia elnökéhez méltó.

Szép ünnepünk Augusztus 20. Jó lenne, ha szónokaink is felnőnének hozzá, és rájönnének, hogy nem a szokásos fellengzős közhelyekre kell építeni mondanivalójukat.

Rovat: